Jelenlegi hely

Autonómia Alapítvány "Mozgasd be a világod!" címmel műhelynapot tart Pécsen, a Civil Közösségek Házában

Az Autonómia Alapítvány 2014. március 31-én, hétfőn 11-16-ig "Mozgasd be a világod!" címmel műhelynapot tart Pécsen, a Civil Közösségek Házában.

A műhelymunka során kistelepülési és városi közösségekben, fiatalok és idősek által egyaránt hasznosítható, akár fillérekből is elindítható kezdeményezéseket, újszerű módszereket vetünk fel és dolgozunk ki közösen a résztvevőkkel. A Norvég Civil Támogatási Alap által szervezett programon több olyan közelmúltbeli civil akciót ismerhetnek és vitathatnak meg a többi résztvevővel, amelyek eszközei, szempontjai a résztvevők munkáját is hatékonyabbá, láthatóbbá tehetik.


Fontosnak tartjuk, hogy a műhelynapon ne csak az aktív civil szervezetek képviselői, hanem szervezetektől független, önmagukat aktív állampolgárnak tartó civilek is részt vegyenek.

Amennyiben úgy véli, szervezetüktől független magánszemélyek érdeklődésére is számot tarthat a rendezvény, kérem, ossza meg a csatolmányban szereplő felhívást!

A műhelynapon való részvétel regisztrációhoz kötött, melynek határideje: 2014. március 15.
A résztvevők száma korlátozott, így túljelentkezés esetén a korábbi jelentkezők előnyt élveznek.

Amennyiben kérdése, észrevétele van, várjuk e-mailét az
autonomia@norvegcivilalap.hu címen!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Ugrás az oldal tetejére