Jelenlegi hely

Bölcsődei beíratás és bölcsődei nyílt napok a 2014/2015-ös nevelési évre

A 2014 -2015-ös nevelési évre a bölcsődei beíratás 2014. május 12-13-án lesz, naponta 7.00-17.00 óráig.

BÖLCSŐDEI BEIRATÁS

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott bölcsődékben

 

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti az érdekelt szülőket, hogy az önkormányzat által fenntartott, a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága által működtetett bölcsődékben a 2014/2015-ös nevelési, gondozási évre a beíratás 2014. május 12-13-án lesz, naponta 7-17 óráig.

 

Bölcsődébe azon gyermekek vehetők fel, akiknek szülei, nevelői, gondozói (munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük, vagy egyéb ok miatt) napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni és igazolni tudják, hogy ők és gyermekük (gyermekeik) pécsi lakhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.

 

A beiratkozáshoz szükség van: a gyermek születési anyakönyvi kivonatára, TAJ kártyájára, a lakcím igazolására, valamint a szülő lakcímkártyájára. A felvétel elbírálásához szükséges egyéb információkat a szülőknek a helyszínen írásos formában kell benyújtaniuk. A felvételre a gyermeket nem kell a szülőknek magukkal hozniuk.

Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától harmadik életévének, fogyatékos gyermek az ötödik életévének betöltéséig, illetve annak az évnek a december 31-éig vehető fel, amelyben a gyermek a harmadik életévét, a fogyatékos gyermek az ötödik életévét betölti. Ha a gyermek a harmadik életévét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre és óvodai jelentkezését a bölcsőde orvosa, vagy házi orvosa nem javasolja, bölcsődében gondozható negyedik életévének betöltését követő augusztus 31-ig.

Ételallergiában szenvedő gyermekek felvétele a Cseperedő Bölcsődében biztosított, címe: 7633 Pécs, Ajtósi Dürer u. 1.

Az újonnan jelentkező gyermekek fogadására a bölcsődei nevelési évben folyamatosan van lehetőség, amennyiben a gyermek a huszadik hetet betöltötte.

 

A bölcsődei beíratás kapcsán felmerülő kérdésekkel a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága (7632 Pécs, Vargha Damján utca 2., tel.: 72/534 488) kereshető.

További információ a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága honlapján elérhető. (www.kszipecs.hu)

 

 

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Humán Főosztály

 

Bölcsődei nyílt napok a 2014/2015-ös nevelési évre a következők:

 

Törpike Bölcsőde (Pécs, Vargha D. u. 2.)           2014.04.11. 9-11 óra

Zöldliget Bölcsőde (Pécs, Köztársaság tér)                      2014.04.30. 15-18 óra

Cseperedő Bölcsőde (Pécs, Ajtósi D. u. 1)                       2014.04.11.  9-11 óra

Napsugár Bölcsőde (Pécs, Budai N. A. u. 3.)                    2014.04.29. 16.30

Fészek Bölcsőde (Pécs, Gosztonyi Gy. u. 1.)                    2014.04.14. 16-18 óra

Csoda Bölcsőde (Pécs, Apáczai Krt. 1.)                            2014.04.30. 9.30-11 óra

Hétszínvirág Bölcsőde ( Pécs, Pákolitz I. u. 32.)              2014.04.30. 9-12 óra

Kicsi Kék Bölcsőde (Pécs, Németh L. u. 6/B.)                   2014.04.29. 10-12 óra

Kiskuckó Bölcsőde (Pécs, Testvérvárosok tere 3.)            2014.04.24. 16 órától

Mandula Bölcsőde (Pécs, Bornemissza G. u. 3.)                2014.04.14. 16 órától

Mezőszél Bölcsőde (Pécs, Mezőszél u. 2.)                      2014.04.11. 16 órától

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére