Jelenlegi hely

Misina Néptáncegyüttes: nem alkalmi táncház, folyamatos alkotómunka!

A Misina Néptáncegyüttesben a művészeti nevelés az egyesületi tagok tudatos döntése eredményeként nem iskolakeretek között, hanem független, civil fenntartásban folyik, elsősorban a KÖZÖSSÉGRE fókuszálva, annak alkotó-erejéből építkezve. 

Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház    

Ugyanakkor a fenntartó egyesület és a táncműhely munkatársai és önkéntesei kivétel nélkül szakirányban felsőfokon képzett szakemberek, végzettségük mellé sokéves pedagógusi, és kulturális szervezői tapasztalat párosul.

A Misinában a siker elsődleges mércéje nem a verseny-, és teljesítmény-halmozás, hanem a közösen létrehozott és megélt élmény, amelybe a tagokon kívüli érdeklődők is bevonhatóak. A táncműhely a tánctechnikai fejlődés mellett kiemelten fontosnak tartja az érzelmi műveltséget, a művelődéstörténeti, művészeti tájékozottságot és nyitottságot.

Várjuk a csatlakozó táncosokat együttesünkbe!

Fontos tudni, hogy az együttes foglalkozásai nem alkalmi táncházak, játszóházak.

Közösségépítési folyamat, alkotómunka zajlik, amely rendszeres jelenlétet feltételez. Szeptember próbahónap a frissen csatlakozó táncosok részére: a próbák nyilvánosak. A későbbiekben a próba a szülők jelenléte nélkül zajlik, a csoportok összetétele nem egyetlen alkalom, hanem egy folyamat eredményeként alakul ki.  A gyermekcsoportok nem iskolakeretek között működnek, ezért külön "felvételi" sincs, adott esetben testvérek, barátok is táncolhatnak együtt.

A együttes közösségeihez a csatlakozási lehetőség folyamatos, jelentkezés a csoportvezetőknél a próbákon, vagy előzetesen telefonon + 36 20 9 137 370/ 72 240 280

Részletes információ a csoportok saját oldalán: a kihelyezett óvodai-iskolai foglalkozásokon, illetve az együttes önálló csoportjaiban: Aprók (óvodások), Kiscsikók ( kisiskolások), Csikók (iskolások- felső tagozat)Junior (középiskolások), Felnőttek,Szenior (szülők, pedagógusok, volt táncosok).

Cím: (próbahelyszín): Mecsekaljai Iskola (7633 Pécs, Bánki D.u.2 - északi bejárat)

Web: http://www.misinadance.hu/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére