Jelenlegi hely

Minden iskolában lesz szupergyors internet 2016 végére

A jövő év végére minden magyarországi iskolában elérhető lesz a szupergyors internet - mondta Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a Networkshop 2015 Országos Informatikai Konferencián Sárospatakon kedden.

A szakpolitikus úgy fogalmazott: az infokommunikációs szektor "ugrásszerű növekedést tud generálni".

Mint mondta: ez az ágazat a gazdasági növekedésben, a foglalkoztatottság bővülésében, a vállalkozások versenyképességének fokozásában játszik komoly szerepet, fejlesztése hozzájárul az életminőség javításához, az esélyegyenlőség megteremtéséhez, a tudományos ismeretek és a kulturális javak hozzáférhetőségének kiszélesítéséhez is.

Az uniós támogatással megvalósuló Sulinet+ programban idén 350, jövőre további 300 hátrányos helyzetű település iskola jut másodpercenként 100 megabites sávszélességű internet-eléréshez, a program zárásakor pedig csaknem 4200 intézményben lesz ilyen sávszélességű kapcsolat, 2016 végére pedig minden iskolába - tette hozzá Solymár Károly Balázs.

Köpeczy-Bócz Tamás, az emberi erőforrások minisztériumának helyettes államtitkára a rendezvényen azt mondta: a kormány célja az, hogy a lehető legegyszerűbb módon mindenki hozzáférhessen az internetes információkhoz.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Ugrás az oldal tetejére