Jelenlegi hely

Konzolos játszóház és játéktörténeti kiállítás nyílt a Negyedben

A Zsolnay Kulturális Negyedben található Labor – Interaktív Varázstér kibővült egy izgalmas, sokrétű játékparkot felvonultató informatikai, játéktörténeti kiállítással, így Labor – Játechtér néven, immár két szinten várja az érdeklődőket a Zsolnay Negyed Látogatóközpontjában április 9-től.

Harminc évnyi videójátékot – az 1985-ös Nintendo megjelenésétől napjaink csúcstechnológiájáig – mutat be és kínál kipróbálásra a Játechtér. Az interaktív látványosság a tavalyi Szamárfül Fesztiválon debütált, ám mostantól állandó attrakcióként érhető el a Negyedben.

A középpontban a játékkonzolok világa áll, az ország legnagyobb játékgyűjteményének kedvenc darabjait felvonultatva. A látogatók kipróbálhatják a játékprogramokat és a hozzájuk tartozó eszközöket, ami egyben játéktörténeti kalandozás is, hiszen az elmúlt 30 év legjelentősebb játékai szerepelnek itt, mint például a Super Mario, a Sonic vagy a Doom. Kipróbálhatók PC-k, konzolok, kinect eszközök, Xboxok, szimulátorok és a résztvevők óriásképernyőn is versenyezhetnek arcade programokkal. Tematikájukat tekintve változatos a kínálat: ügyességi, logikai, sport, akció, és stratégia játékok közül válogathatnak a látogatók.

Emellett technikatörténeti kiállítás mutatja be az eszközök fejlődéstörténetét, a szórakoztatóelektronika egyes darabjait és a 3D-s grafika változását, ahogyan az első játékok kezdetleges animációjától eljutottak a vizuális effekteken keresztül a 3 dimenziós képalkotásig.

- A szülők átélhetik itt a retró, a nosztalgia érzését, míg a gyerekek nemcsak kockulnak, hanem tanulhatnak is – mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője. Hozzátette: az új attrakció kiválóan kiegészíti a gyerekeknek szánt kínálatot, hiszen egy helyen találhatók meg a Labor természettudományos játékai, a Planetárium és a Játechtér.

A Játechtér komplexitása miatt egyedülálló Európában, a konzolok között pedig igazi relikviák vannak, limitált kiadású, rendkívül ritka darabok, ezért a kiállítás eszmei értéke felbecsülhetetlen.

Nyitvatartás:
április 30-ig: kedd–vasárnap: 10.00–18.00-ig (hétfő: szünnap)
május 1-től: hétfő–vasárnap: 10.00–18.00-ig

Részletek: https://www.zsolnaynegyed.hu/latnivalok/labor

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére