Jelenlegi hely

KÉK Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Tel.: 116 111 Lelkisegély-Vonal
Tel.: 116 000 Eltűnt Gyerekek Vonala

Mindkét szám ingyenesen, az egész országból, éjjel-nappal, anonim módon hívható, előtag és körzetszám nélkül. 

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársainak hitvallása: „Elsődleges feladatunk a gyerekek és fiatalok meghallgatása, a bajba jutott gyerekek segítése. 

Az egész országból ingyenesen és anonim módon elérhető a segítségre szoruló gyerekek, fiatalok számára és olyan felnőttek hívásait is fogadjuk, akik gyerekek érdekében telefonálnak.

Lelkisegély - Vonal:

A gyerekek megoszthatják örömüket, bánatukat, tanácsot kérhetnek egy nehéz döntési helyzetben, feltehetik kérdéseiket például a lelki egészséghez, párkapcsolatokhoz, szexualitáshoz, internetbiztonsághoz kapcsolódóan, fordulhatnak hozzánk, ha veszélyben, nagy bajban vannak, és azonnali segítségre szorulnak.

Eltűnt Gyerekek Vonala:

A Kék Vonal Eltűnt Gyerekek Vonala a 116 000-s telefonszámon a szökésben lévő vagy szökést fontolgató gyerekek, fiatalok és gyermekeltűnéssel kapcsolatban segítséget kérő felnőttek hívásait fogadja.

Vállaljuk az otthonról vagy intézetből elszökött gyerek és gondozói közötti közvetítést, segítjük a gyerek biztonságos helyre jutását. Legtöbbször felajánljuk a rendőrség felé való közvetítést is, illetve a gyerekjóléti szolgálattal együttműködve a gyerek hazatérése, megtalálása után további segítség megszervezését.

Fordulhatnak hozzánk családon belüli gyermekrablás, gyerekek jogellenes külföldre vitelének vagy visszatartásának eseteiben, kísérő nélküli migráns kiskorúak eltűnésével, gyermekrablással, vagy eltévedt, megsérült, egyéb – ismeretlen módon eltűnt gyerekekkel kapcsolatban.

Határon átnyúló ügyekben felvesszük a kapcsolatot a Missing Children Europe más tagszervezeteivel. 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére