Jelenlegi hely

Én emelem, Te emeled, Mi emeljük! Emeljünk magasba minél több gyereket!

A tavalyi évben a magasba emelt gyermekek száma országosan világrekordot döntött. Debrecenben vettek részt a legtöbben a rendezvényen, több mint kilencszázan látogattak el a Kölcsey Központba. Idén légy Te is részese az új rekordkísérletnek!
 

Én emelem, Te emeled, ő emeli, MI EMELJÜK!

A 10 éves Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a 2018-as nagy siker után 2019-ben ismét megrendezi „Emeljünk magasba minél több gyereket” elnevezésű országos rendezvényét, ezzel is kapcsolódva a Születés hete programsorozat eszmei mondanivalójához.

A rendezvény célja, hogy megdőljön a tavalyi világrekord! Ehhez 2019. május 11-én országszerte izgalmas programokkal várják az esemény csúcspontját a családok: pontban 11 órakor a világrekord kísérlet során egyszerre emeljük föl gyermekeinket. A cél, hogy ezzel az akcióval felhívják a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára.

A Három királyfi, Három Királylány Alapítványt prof. dr. Kopp Mária hozta létre 2009-ben, azzal a céllal, hogy a „kívánt és tervezett gyermekek megszülessenek”. Hogy a gyermekvállalás ne terhet és gondot jelentsen, hanem áldás és boldogság legyen. Küldetésüknek tekintik, hogy olyan feltételeket teremtsenek, melyek ezt elősegítik. Elképzelésük szerint egy nyüzsgő, közösségekkel teli társadalomban a gyerek érték.

Az „Emeljünk magasba minél több gyereket” esemény fővédnökei Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, családapa valamint Tarlós István, Budapest főpolgármestere.


Böjte Csaba Csoboth Adéllal a színpadon 2018-ban

A budapesti eseményen a margitszigeti MAC stadionban műsorvezetőként ott lesz Vecsei H. Miklós, fellép az Iszkiri Zenekar, Szalóki Ági és a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) gyerekműsorával.

A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de kérjük, regisztrálj az alábbi oldalon, hogy tudjuk, hány főre számíthatunk! Regisztráció ITT.
Nem tudsz részt venni valamelyik eseményünkön? Ne bánkódj, ettől még Te is részese lehetsz a világrekord kísérletnek. Részletes információkat a Digitális élményfal menüpontban találsz.

ADL - Debrecenimami

Forrás: haromkiralyfi.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére