Jelenlegi hely

SZÍNES MÁJUS - Brendon üzletnyitás és színes programok májusban is a Pécs Plazában!

Ahogy az a bevásárlóközpontra jellemző, májusban is változatos programokkal várják a látogatókat. A programok mellett újdonságokkal is találkozhatnak a vásárlók.

A kisgyermekes szülők legnagyobb örömére a Pécs Plazában nyitotta meg a hónap elején új üzletét a BRENDON BABAÁRUHÁZ. Az üzlet a Brendon márkára jellemző széles és minőségi választékot kínál babaruházatból, babafelszerelési cikkekből, babakocsikból, bútorokból, gyermekülésekből, kiegészítőkből.

A DM nyitására még pár hetet várnunk kell, de az 500 nm-es üzlet kialakítási munkálatai teljes gőzzel folynak, a nyitást a tervezett időben, június elejére ígérik.

A mozi mellett található MobilVilág - megtartva ezt az üzletet is - május 2-tól a 3-as (nyugati) bejárat felőli üzletsoron (a Kutyaszertár mellett) is várja vásárlóit egy gyönyörűen kialakított, nagy üzletben. A rendkívül igényes és modern üzlet tágas eladótérrel, kibővített választékkal és a megszokott szakértő segítséggel áll a vásárlók rendelkezésére.

A Brendon és a DM üzletek nyitása miatt költözés is volt a Bevásárlóközponton belül. A Virágbolt pár hete költözött új üzletbe, melyet a 3-as (nyugati) bejárat felőli üzletsoron, a Fodrászattal szemben találunk. Szintén az új üzletek nyitása miatt költözött a Krioszauna-Vario Trainer is, őket a korábbi helyüktől pár méterre találhatjuk meg.

Jó hírünk, hogy egy hosszabb műszaki átalakítás után pár nap múlva a Buborék Játszóház is újra megnyitja kapuit. A Játszóház az újranyitás alkalmából új játékokkal is várja a gyerekeket, a nyitás pontos napját a Játszóház és a Pécs Plaza Facebook oldalán teszik majd közzé.

És akkor jöjjenek a májusi programok!

Május 9. és 12. között ismét kedvezményesen vásárolhatunk a Pécs Plaza üzleteiben!

A Bevásárlónapok kedvezményes kuponjai kinyomtathatók a Pécs Plaza weboldaláról (www.pecsplaza.hu/kupon) és beszerezhetők lesznek az akciós napokon a kuponpulton is.


Május 18-án már hagyományosan a Pécs Plaza ad helyszínt a Közlekedési Kultúra Napja 2019 rendezvénynek

A szervezők: Közlekedéstudományi Egyesület Baranya Megyei Területi Szervezete, Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, TükeBusz Zrt., MÁV Zrt., MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt. , Magyar Autóklub és annak Dél-dunántúli Oldtimer Tagozata, A Pécsi Gyors Vasútmodellező Klub, Freemobility Egyesület. 10-14 óráig rendkívül színes és érdekes programmal várják a felnőtteket és a gyerekeket, a rendezvényen való részvétel természetesen ingyenes!


A hónap talán legjobban várt rendezvénye a Bevásárlóközpont életében a Pécs Plaza Gyereknap!

Május 26-án, vasárnap 14-18 óra között nagyon színes és igényes programmal várják a családokat. A Gyereknapi programot Tamás Éva Játéktára szolgáltatja majd, lesz interaktív gyermekkoncert, Meseóra, Zeneovi, hangszersimogató, lufihajtogatás, arcfestés, kézművesek... És ahogy az a Pécs Plaza rendezvényein lenni szokott, a Gyereknapon való részvétel természetesen most is ingyenes!


És egy kis júniusi kitekintő!

Nagy megtiszteltetés a Pécs Plaza számára, hogy a Bevásárlóközpont adhat helyszínt 2019. június 22-én, szombaton 14 órától a Magyarországi Légimentésért Alapítvány által szervezett, a Pécsi Légimentő-bázis „életét” bemutató fotókiállítás megnyitójának. A képek 3 hétig lesznek megtekinthetők a Pécs Plazában. A megnyitó délutánján színes program is várja az érdeklődőket, mint például légimentő-
helikopter bemutató, a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület és a Pécsi Mentőkutyás Egyesület bemutatója.

Várunk mindenkit sok szeretettel májusban is a Pécs Plazában!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére