Jelenlegi hely

Interaktív játszófalat varázsoltak a pécsi gyermekklinika folyosójára

A Nevetnikék Alapítvány és pécsi cégek, köztük a Hauni Hungaria összefogásának köszönhetően vidám mesefigurák és interakítv játékok díszítik a pécsi gyermekklinika fülészeti és kardiológiai ambulanciájának egyik folyosóját, amely korábban üresen állt.

Az év első önkéntes programján ecsetet ragadtak a Hauni munkatársai, hogy vidám színekkel fessék ki a pécsi gyermekklinika fülészeti és kardiológiai ambulanciájának egyik folyosóját. Az ötletgazda a Nevetnikék Alapítvány volt, akik gyermekbarátabb külsőt szerettek volna varázsolni, hogy a színes rajzok és állatok segítsenek elterelni a kis betegek figyelmét.

A kezdeményezéshez támogatóként természetesen a Hauni Hungaria is csatlakozott. „Pécs egyik legnagyobb munkaadójaként fontos számunkra, hogy rendszeresen szerepet vállaljunk a helyi közösség számára fontos ügyekben. A feladattól függően anyagi vagy természetbeni támogatást nyújtunk vagy éppen önkéntes munkával segítjük nemes célok megvalósulását.
Szerencsére a munkatársaink maximálisan partnerek ebben és az eddigi akcióinkra rendre túljelentkezés volt” – foglalta össze Katona Gábor ügyvezető.


A gyermekklinika festésében nyolcvan haunis kolléga segített, akik szombaton, a szabadidejükben színezték-dekorálták az alapítvány művészei által előrajzolt ábrákat a kórház falain. Emellett a Hauni gondoskodott a festékek, a falakra felszerelt játékok fémalkatrészei és más szükséges eszközök beszerzéséről, gyártásáról és a helyszínre juttatásáról. A kiszínesedő folyosón még más helyi cégek munkavállalói is dolgoznak, a végeredmény pedig egy kórházra legkevésbé sem emlékeztető, varázslatos mesevilág lesz.
Remélhetőleg sok örömet szerez azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb-rövidebb időt kénytelenek eltölteni a falak között.



„A májusi hétvégéken összesen 11 cég és szervezet mintegy 250 munkatársa segítette önkéntes munkával a projekt sikerét. Sokan közülük általános iskola óta nem fogtak ecsetet a kezükbe, a jó ügy érdekében mégis vállalták az összefogást. Maga az alkotás is nagy élményt jelentett mindenkinek, az elkészült gyönyörű rajzokra pedig okkal lehetnek büszkék.” – dicsérte az önkénteseket Kőmüves Glória, a Nevetnikék Alapítvány vezetője. A Hauni további önkéntes programokat is tervez az év során. Ezek fókuszában elsősorban iskolák, óvodák és más gyermekintézmények felújítása és fejlesztése lesz. Méghozzá nem csak Pécsett, hanem a közeli településeken is.


A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber csoportba tartozó Hauni a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére