Jelenlegi hely

A gyereknap idén is Tuti Buli lesz

A 8. Pécsi Városi Gyereknap 2019. május 25-én várja az érdeklődőket az Expo Center területén 9 és 17 óra között. A komplexum rengeteg izgalmas programot és szórakoztató játékot tartogat, sőt, mi több, az idei tematikának köszönhetően a gyerekek 7+1 próbán mutathatják meg tehetségüket, legyen az a színpadi világ, a sport, vagy akár a zsonglőrködés „tudománya”. Mindemellett az idei évben a szokásosnál is több kitelepülő szolgáltató, még nagyobb területen nyújt szórakozást az egész családnak. A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a város közreműködésével 2019-ben is egy felejthetetlen családi napot szervez.

Május utolsó szombatján a gyereknap civil szervezetek, közhasznú egyesületek, városi szolgáltatók és a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. partnerei összefogásának köszönhetően jön létre. A kezdeményezést - mint minden évben - a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. fogja össze, valamint a szervezési és lebonyolítási feladatok elvégzése mellett biztosítja a rendezvényhelyszínt: az Expo Center Pécs-et. A gyereknap folyamán a hátrányos helyzetűekre is figyel a társaság, ezért a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központtal és a Tüke Busz Zrt.-vel együttműködve több mint félszáz gondozott gyermek jöhet el kísérőikkel és szórakozhat egész nap teljesen ingyen, beleértve az utazást, több fizetős programot, étel-, italfogyasztási lehetőséget, valamint értékes ajándékcsomagot is. A rendezvényen továbbá adománygyűjtés folyik majd, ennek összege az Esztergár Lajos Család- és Gyerekjóléti Szolgálat és Központ közreműködésével jut el a rászorulókhoz.

2019-ben a társaság azt szeretné kihangsúlyozni, hogy minden gyerek tehetséges valamiben, és ezt a gyereknapon meg is mutathatja, összesen 8 kategóriában, ezek: színház, film, zsonglőrködés, tánc, ének és zene, jelmeztervezés, sport, futás a fénnyel. Akik teljesítik a próbákat, garantált ajándékokat kapnak, emellett pedig rengeteg élménnyel is gazdagodnak.

Mindezekről beszélt a gyereknap sajtótájékoztatóján Páva Zsolt, Pécs polgármestere, valamint Szentgyörgyi Dávid, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatója. Az esemény fő támogatójaként Kisgéczi László, az Új Ház Centrum – Léta-Ker Kft. ügyvezetője volt jelen.

Rengeteg izgalmas program várja 2019-ben is a Pécsi Városi Gyereknap résztvevőit, ez idén biztosan Tuti Buli lesz!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére