Jelenlegi hely

Boldog születésnapot Pécs Plaza!

Akárhogy is számolunk, Pécs első bevásárlóközpontja már 20 éve a pécsiek kedvelt vásárlási- és élményközpontja. Sokan talán még emlékeznek a nyitásra, az első évekre is. Húsz év alatt a bevásárlóközpont megélt sok jót és rosszat is, az elmúlt három évben azonban újra a lendület és fejlődés jellemzi a Pécs Plaza életét.

Rendkívül mozgalmas 3 év áll mögöttük új üzletnyitásokkal, szinte megszámlálhatatlan programmal. Az új vezetőség 3 évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki, hogy a Plaza üzletpalettáját és rendezvényeit színesítve újra a pécsiek kedvelt helye legyen. Az élmény-vásárlás-szórakozás hármasa mára meg is valósult. A bevásárlóközpontban szinte nem találunk üres üzletet, számos új üzletet nyitott, a város más pontjairól is költöztek át üzletek a Plazába és a helyi vállalkozások mellett multik is megjelentek. Itt vásárolhatunk például Pécs legnagyobb dm üzletében, itt edzhetünk a város legmodernebb és legnagyobb edzőtermében, gyermekeink pedig itt játszhatnak a város legnagyobb játszóházában. Nem csak azoknak tűnik fel a pozitív változás, akik korábban csak ritkán „plázáztak”, hanem a gyakori látogatóknak is. A Bevásárlóközpont az online felületeiken keresztül is rengeteg pozitív visszajelzést és elismerő értékelést kap a vásárlóktól. A továbbra is nonstop ingyenes, 840 férőhelyes parkoló kényelmessé teszi a Pécs Plazában a vásárlást, szórakozást, hiszen itt senkit nem sürget a parkolóóra. Az ételudvar nagyon színes ételkínálattal várja a látogatókat, itt nem okoz problémát, ha egy család minden tagja mást enne.  Pécs Plaza családbarát üzletközpont, ez jól tükröződik abban, hogy programjaik a család minden tagjának – még a négylábúaknak is- kínálnak élményekben gazdag szórakozási lehetőséget. Rendezvények tekintetében elmondható, hogy talán Pécsett nincs is még egy hasonló bevásárlóközpont, ahol ilyen sok és ilyen színes programmal várják a látogatókat egész évben. Tavaly több mint 30 rendezvényt valósítottak meg és idén is közelíteni fognak ehhez a számhoz. A Pécs Plaza nagyon büszke arra, hogy Pécsett egyedüliként kutyabarát bevásárlóközpont, 2018-ban el is nyerték „Az év kutyabarát üzletközpontja” közönségdíjat, melyre ebben az évben is pályáznak, szavazni már lehet rájuk ezen a linken.

Október 19-re egy nagyon színes születésnapi programot állítottak össze, mely az egész családnak kínál remek szórakozási lehetőséget: Hangoló Zenés Gyerekszínház, Criss Raven Bűvész Show, Ribizli Bohóc, arcfestés, lufihajtogatás, kézműves foglalkozások, a divatbemutató háziasszonya Kocsis Korinna szépségkirálynő lesz és a nap végén a Vivat Bacchus koncertjét nézhetik meg a látogatók. Természetesen, mint ahogy a Pécs Plaza összes rendezvénye, az születésnapi programon való részvétel is ingyenes. Az üzletek is készülnek a születésnapra, számos üzlet ezen a napon 20% kedvezménnyel várja a vásárolókat. A részletes program itt érhető el.

Október 26-án, szombaton a már hagyománnyá vált Plaza Halloween-re várják  a gyerekeket és szüleiket. A jelmezben érkező gyerekek között most is lesz ajándéksorsolás és természetesen nem maradhat el a Halloween-arcfestés sem.

Kicsit előre tekintve az idei adventi időszakra, a bevásárlóközpont és a vásárlók nagy örömére ismét beköltözik a Pécs Plazába a Karácsonyország, a tavalyi helyre, de kibővített, nagyobb területre. És természetesen ebben az időszakban is jönnek az adventi programok, gyerekműsorok, lesz idén is Star Wars nap és a kézműves foglalkozásokon idén is csodás karácsonyi díszeket készíthetnek a gyerekek.

Így a végére mit is kívánhatnánk mást, mint hogy Boldog születésnapot Pécs Plaza!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére