Jelenlegi hely

Apa is vegyen fel pulcsit!

Valószínűleg semmit nem utálnak jobban a gyerekek, mint az öltözködést. Ami azt illeti, nyilván a szülőknek sem a gyerek öltöztetése a kedvenc programjuk, már csak azért sem, mert rendszerint heves és hangos tiltakozással jár. A muszáj viszont nagy úr, a hűvös időben bizony kellenek a rétegek – nagyobb gyerekek viszont sajnos azon is vitatkoznak, hogy mi számít hűvös időnek.

Van az a mondás, hogy „fel kell venni a sapkát, ha anya fázik” – valahogy így van ez a pulóverekkel is. Ahogy azonban nőnek a gyerkőcök, úgy lázadnak egyre inkább ez ellen. „Hiszen apán sincsen pulcsi, akkor nekem miért kell felvenni”?

Bizony, ez a kérdés jogos. A példamutatás nagyon fontos – hiába papolunk a gyerekeknek akármiről, ha tőlünk az ellenkezőjét látják. Ha apa nem akar pulóvert hordani, a gyerek sem fog. A megoldás egyszerű, hozzuk meg apuka kedvét is a pulcsikhoz, például ezekkel a remek darabokkal: https://www.bolf.hu/hun_m_Ferfi-ruhazat_Ferfi-puloverek-8400.html  

Személyre szabva 

Egy igazán stílusához illő pulóver még a leginkább ellenálló férfit is képes rávenni, hogy viselje, márpedig a kínálat nagyon széles, így kizárt, hogy ne találjon bárki számára ideális darabot. Egy pulóver igen sokféle lehet: sportosabb, elegánsabb, cipzáras, bebújós, kapucnis vagy kapucni nélküli. Nem is beszélve a szín- és a mintaválasztékról, amik szintén nagyon meghatározók a stílus szempontjából.

Első körben azt kell eldönteni, hogy a ruhatárunkba mi passzol, mit tudunk leginkább párosítani a meglévő ruháinkkal, és persze hogy hozzánk mi illik. Ha így választunk pulóvert, biztos, hogy jól fogjuk magunkat érezni benne, és szívesen viseljük majd.

Alkalomhoz illően

Mindemellett persze az is nagyon fontos kérdés, hogy hová, milyen alkalomra szeretnénk felvenni pulóvert. Otthonra, esetleg családi kirándulásokhoz? Nos, ebben az esetben valóban miénk a döntés, hiszen nincs dress code, csak az számít, mi tetszik. Előnyösebbek lehetnek ilyenkor a lazább, sportosabb darabok, hiszen ezek nagyon kényelmesek, és jól bírják a strapát.

Munkahelyre ugyanakkor nem biztos, hogy megfelelőek, hacsak nem home office-ban dolgozunk, vagy olyan helyen, ahol nem kell ügyfelekkel, partnerekkel találkozni, és nincs követelmény a ruházatot illetően. Ilyen esetben a kicsit letisztultabb, semlegesebb stílusú pulcsik jöhetnek szóba, olyan mindenhez passzoló színekben, mint a fekete, a fehér, vagy a szürke, esetleg bézs.

Minták, feliratok

A minták és feliratok nagyon fel tudják dobni a pulóvert, ezáltal pedig a viselőjük megjelenését is. Mindenhová azonban nem illenek, az olyan alkalmakkor, helyzetekben, amik egy kicsit is finomabb megjelenést követelnek, érdemes inkább az egyszínű típusokat választani.

Ha a formalitásra nem kell adni, a megfelelően elhelyezett cipzárak, gombok, patentok, zsinórok is tölthetnek be dekorációs szerepet, érdemes ezeket is figyelembe venni a választás során.

Informális környezetben bátran viselhetünk mintás, cipzáras darabokat is, üde színfoltot fognak jelenteni a mindennapokban.

Nem mellesleg, alighanem a gyerekeknek is tetszeni fog – ha apun menő pulóvert látnak, ők is szívesebben fogják viselni.

Így talán nem arról szól majd a tavasz, hogy veszekszünk az öltözködés miatt, vagy éppen orvoshoz járunk a túl lenge öltözet következményeként.

 

- Szponzorált cikk - 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére