A Fiatal Tehetség Program (FIT) felső tagozatos általános iskolásoknak nyújt képzést.
Pécsett öt éve, a Program indulása óta, felmenő rendszerben alakulnak az évfolyamok.
5. - 6. osztályos, pécsi FIT diákok
Oktatási tevékenységünkben kiemelten fontos az egyén fejlődése, tehetségének kibontakoztatása, mindez úgy, hogy olyan élménypedagógiai eszközökkel, módszerekkel dolgoznak oktatóink, amelyek tantermi körülmények között nehezebben valósíthatóak meg.
Nálunk tényleg élmény a tanulás!
A kurzusokat olyan szakemberek vezetik, akik az elméleti és gyakorlati jártasságon túl oktatói tapasztalattal is rendelkeznek, értenek a korosztály nyelvén, megfelelően tudnak kommunikálni a gyerekekkel, hozzájuk igazítják a képzések tematikáját.
Digitális média oktatás
Havonta 1-2 személyes találkozást szervezünk, amelyet otthon, önállóan végezhető e-learning anyagok egészítenek ki.
Így a FIT diákoknak nem újdonság a digitális tanulás, mostanság sok visszajelzést kapunk szüleiktől is, hogy mennyire megkönnyítette az átállást az, hogy már rendelkeztek ez irányú tapasztalattal.
Elektronikus tananyagaink rendszerezik és bővítik a kurzuson elhangzottakat, oktatóvideókkal kísért ismeretekkel, játékos feladatok megoldásával azonnali visszajelzést kapnak a gyerekek.
Fejlődésüket oktatóink személyre szabott, részletes értékelése teszi nyomon követhetővé.
A FIT Program oktatási koncepciójában kiemelt szerep jut az olyan iskolai oktatásban nem jelentkező területeknek, amelyek szorosan kapcsolódnak mindennapi életünkhöz.
A képzési modulok egymásra épülnek, így diákjaink egyre alaposabb tudásra, tapasztalatra tesznek szert.
A témákat nem formális keretek között dolgozzák fel, változatos eszközhasználattal, kooperációs technikával, csoportmunkában, akár külső helyszíneken (pl. mentőállomás, színház látogatása) valósul meg a tanulás.
Színházlátogatás
Célunk, hogy a Fiatal Tehetség Program képzési időszakának végére diákjaink megtalálják érdeklődésüknek és képességeiknek legmegfelelőbb kibontakozási lehetőségeket, illetve széles rálátással és gyakorlati tapasztalatokkal bírjanak mindennapi világunkhoz szervesen kapcsolódó szakterületeken, és ezek mellett a későbbi tudatos pályaválasztást is elősegíthessük.
Oktatási programunk hétvégi képzésekből áll, havonta 1 - 2 alkalommal, szombatonként egész napos foglalkozást tartunk diákjainknak.
A helyi központok működtetését, vezetését, a kurzusok szervezését régióvezetők és régiókoordinátorok látják el, Pécsett Vatiné Kis-Tar Edit és Czigler Edina személyében.
A regionális vonatkozású tevékenységek hozzánk tartoznak, illetve egyfajta mentorként követjük végig a gyerekek fejlődését, segítjük őket tehetségük kibontakoztatásában. Munkánkat Medek Anita, régióasszisztens segíti.
Az angol oktatás az aktuális helyzetben is folyamatos, online oktatás keretén belül zajlik.
Jelenleg hét városban működik képzési központunk, Pécsett a Belváros szívében, a Ferencesek utcájában.
Minden központ korszerű oktatási berendezéssel rendelkezik, emellett tükrözi az ott dolgozók és a helyi FIT diákok személyiségét is.
Robotika
Az oktatási szünetekben közösségi játéktérré alakulunk: labdák repkednek a kosárpalánk felé, társasjátékok kerülnek elő, spontán ping-pong és tollaslabda bajnokságok szerveződnek zárt udvarunkon.
Az oktatási alkalmakon túl kiemelt szerepet kap a közösségépítés.
Programunkba a város több iskolájából, illetve Pécs vonzáskörzetéből érkeznek diákok.
A felvételt követően a gyerekek az iskolai csoportjaikon túl egy új közösség tagjaivá válnak.
Minden tanév indulásakor csapatépítő foglalkozásokat szervezünk és élményprogramokkal gazdagítjuk diákjaink mindennapjait.
Ilyen a hagyományos Halloween partink, melyet tökfaragó versennyel, jelmezben, játékokkal gazdagítunk.
A szülők bevonásával külső helyszíni programokat is megvalósítunk (pl. piknik a Zsolnay-negyedben).
A FIT-diákok karitatív akciókkal segítik a településükön élő rászorulókat is: 2019 Karácsonyán az Élmény Tár Tanoda gyermek-közösségét láttuk vendégül és adventi kézműves vásárunk bevételét nekik ajánlottuk fel, hogy készségfejlesztő- és társasjátékokat vásárolhassanak belőle.
Évente 1-2 alkalommal a hozzánk járó diákok szüleit is megszólítjuk: Szülők Akadémiáját szervezünk, ahol kifejezetten a korosztályt érintő, aktuális témákról neves szakemberek tartanak interaktív előadást.
Legyél Te is FIT-es diák!
Nagy örömmel mondhatjuk, hogy Programunk toborzási időszaka Pécsett is elindult.
Sok szeretettel várjuk minden olyan negyedikes diák jelentkezését, akik a következő tanév őszén lépnek ötödik osztályba.
A FIT Program 2020 őszén induló új évfolyamába 2020. június 30-ig lehet jelentkezni, utólag már nem lehet csatlakozni.
A felvételt nyert diákok ötödiktől nyolcadik osztály végéig tanulhatnak velünk.
A Programban résztvevő gyerekeket intelligenciát, érzelmi intelligenciát, érdeklődést és kreativitást vizsgáló írásbeli feladatok, illetve szóbeli interjú révén, az MCC önálló kiválasztási rendszerében választjuk ki.
A jelentkezőknek ősszel tartunk egy válogatót (nem felvételi, így nem kell rá tanulni).
Kiválasztási folyamatunk kidolgozása, lebonyolítása és a feladatok kiértékelése pszichológusok szakértői együttműködésével történik.
INFORMÁCIÓ ÉS JELENTKEZÉS ITT!
Facebook oldalunkon folyamatos, aktuális információk érhetőek el:
Kiadványaink ITT érhetők el.
Kérdés esetén keressetek bennünket:
Czigler Edina
régiókoordinátor
MCC FIT – Pécs
+3630/617-91
Vatiné Kis-Tar Edit
régióvezető
MCC FIT - Pécs
+36/30/7266954
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 1996-ban jött létre, nyugat-európai mintára azzal a céllal, hogy a hagyományos oktatást kiegészítő, gazdagító képzést nyújtson kiemelkedően tehetséges egyetemista és középiskolás diákok számára. Ezek a képzések jelenleg budapesti központtal működnek, de pécsi középiskolák tanulói is rendszeres résztvevői a programnak, ahonnan egyenes út vezet az egyetemi képzésbe. Ha valakinek ilyen korú gyermeke (is) van, érdemes ezekben is gondolkodni, hiszen a FIT Programhoz hasonlóan kiegészíti az iskolai oktatást, megkönnyítheti a továbbtanulást.