Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 19.

Az anyaság - különösen a karantén anyaság - egyik kulcspontja a rugalmasság és az újra, újra és újra tervezés.

2020. április 29.

A tanulás/tanítás is lehet élvezetes

Szívesen írnám, hogy egész nap a konyhában álltam, de valójában a napomnak csak egy nagyon kis részét töltöttem a ház eme szegletében.
Reggel magamra öltöttem a divatos kis szerelésem: gumikesztyű, szájmaszk és elrobogtam a legközelebbi drogériába. Fogytán volt ugyanis a pelenka – a legkisebb pedig még nem igazán lelkesedik a bili iránt. Bár a Bili-dalt már kívülről fújja…

Délelőtt belevetettük magunk a tanulásba. Nagyon klassz volt. Környezetből a folyékony anyagokat vettük. A tanító néninek hála pedig számos érdekes kísérletet végeztünk – persze mindent megfelelően dokumentálva a tanerő felé.
Volt vízzel töltött üvegpohár-koncert – tényleg állati jól szólt! És a folyadékok sűrűségét górcső alá vettük.

(Mézet, olajat és vizet tettünk egy üvegbe, összeráztuk és megnéztük mi történi vele 1 óra múlva. Próbáljátok ki! Nekünk nagyon tetszett.
Ebédre a mellékelt csirke készült – némi kényszerű újítással. Történt ugyanis, hogy a töltött csirke töltelékének készítésekor vettem észre, hogy fogytán vagyunk a kenyérnek – 1 szelet árválkodott a tartóban. Így a tölteléket most 1 szelet kenyérből, krumplipüréből, tojásból, pici tejből és fűszerekből raktam össze. Nagyon bejövős!

A pici alvási Idejében gyorsan megfőztem a gyurmát. Szuper recept alapján. Igaz én egyből dupla adaggal indítottam, ismerve a gyerekeimet.
Eredetiben:
25 dkg liszt
3 dl víz
2 evőkanál só
2 evőkanál olaj
2 teáskanál citromsav.
Vizet felfőzni. többi hozzávalót bele, majd összedolgozni. Több kisebb gombócba szedni és azokat ételfestékkel megfesteni.

Nem túl bonyolult. A siker viszont garantált.
A délutáni tanulás/gyurmázás után jött a jól megérdemelt takarításmosásvasalás-wellness program, aztán muszáj voltam valami vacsorára valóval is előállni. A családtagjaim leszavazták a kenyér-felvágott- zöldség kombót. Így születtek meg a mellékelt képen is látható pizzás csigák és sajtos koszorúk.

Én nem bonyolítottam túl. A kenyér receptem szerint dolgoztam, csak kicsit lágyabbra hagytam a tésztát (több vizet és olajat tettem bele). Persze vannak a neten kifejezetten pizzáscsiga receptek. azokat is bátran ki lehet próbálni.

2020. április 30.

Terv és Valóság

Az anyaság - különösen a karantén anyaság - egyik kulcspontja a rugalmasság és az újra, újra és újra tervezés.
A mindennapok során ezer és egy alkalommal szembesül vele az ember lánya, hogy “anya tervez, gyereke végez”.
Vegyük például a mai napot - vagy bármelyiket az elmúlt 12 és fél évből.

Terv: ébresztő és (fel)eszmélő után közös reggeli a családdal.
Valóság: senki nem reagált az ébresztésre. Mindenki különböző időpontban kelt, és reggelizett. Volt aki a szobájában, volt aki a kanapén még mások a konyhában állva fogyasztották el a nap legfontosabb(nak tartott) érkezését.

Terv: gyors ebédfőzés után tanulás a legkisebbel.
Valóság: elfelejtettem tegnap kivenni a fagyasztóból a húst, így nagyon-nagyon gazdag levest főztem. A tanulás délutánra csúszott.

Terv: gyors kukaürítés - ma viszik el a kukát,- utána irány az udvar.
Valóság: a gyerekszobába lépve nyilvánvaló lett, hogy több kukát is meg tudnék tölteni, ha akarnék. És én akartam. Na, persze! Végeredményként 2 zsák szemét. (Komolyan érdekel, hogy honnan gyűjtenek össze ennyit hétről hétre? Lehet a szomszédok is ide dobálják a magukét a nyitott ablakon keresztül??) Egy kosár szennyes, legalább 10 pohár, tányér, evőeszközt. (Lehet, ingyen konyhát üzemeltetnek?)

Terv: a három gyerekkel együtt szép, kreatív ajándék készítése a dédiknek és nagyiknak anyák napjára.

Valóság: Egy idő után a legkisebb elunta a dolgot. Kicsit belefirkált a nagyobbak alkotásába. A középsőnek nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, a legnagyobbat hívták telefonon.
Szóval szaladt, ragadt az asztal egy idő után, én próbáltam befejezni a remekműveket, totális káoszban.

Terv: bolti ajándék vásárlás a női felmenőknek.
Valóság: a büdös kölkök egyesével visszaszivárogtak az asztalhoz és igazán klasszul befejezték az ajándékokat. Úgy belejöttek, hogy többféle ajándékot is legyártottak.

Terv: elégedettnek lenni, mert azért csak klassz nap volt a mai is.
Valóság: elégedettnek lenni, mert azért csak klassz nap volt a mai is.

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére