Jelenlegi hely

Ezerszer is igen! – Házasság hete 2021

Elavult intézmény vagy a világ legjobb találmánya? Számít az a papír? Mitől működik jól? A Valentin-nap környékén megrendezett Házasság hete színes programjain hiteles példákon keresztül azt mutatják be, hogy házasságban élni jó!

2021. február 7-14. között lesz a Házasság hete. Célja, hogy pozitív példákkal segítse a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, segítséget nyújtson a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek, ugyanakkor megerősítést is adjon azok számára, akik házasságban élnek. 

Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik olyan bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni az érdeklődőket, amelyek örömtelivé és sikeressé és tehetik a házasságot. 

A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá, idén már 4 kontinens 21 országban ünneplik. Itthon és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség is részt vett a kezdeményezésben, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A kezdeményezés programjainak fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, 4 gyerekes édesanya. 

Magyarországon a szervezők minden évben egy közismert házaspárt kérnek fel, hogy legyenek a rendezvény "arcai", akik hitelesen képviselik a rendezvény üzenetét, értékeit. Egy jelmondatot is választanak az évre.

Idén a Házasság hete arcai Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia. Az általuk választott mottó, illetve a hét témája: "Ezerszer is igen!"

A rendezvénnyel szeretnék megszólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, megmutatni, hogy a házasság nem ódivatú, hanem a családot és a társadalmat erősítő érték.

A szervezők hisznek abban, hogy a krízisek idején nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is.

Idén a programok legnagyobb része az online térben lesz, így otthonról csatlakozhatunk az eseményekhez.

Központi programok

2021. február 8. - Nemek és igenek a házasságban
Előadók: dr. Gorove László és Kriszta párkapcsolati szakértők
Helyszín: Online előadás, kezdés: 18.00

2021. február 9. - Viharálló szerelem
Előadó: dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta
Helyszín: Élő online közvetítés az ELTE ÁJK Aula Magna-ból, kezdés: 18.00

2021. február 10. - Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia – a házasság hete idei arcai; Holló András, a „kerekesszékes tánctanár” és felesége, Makovecz Virág; Révész Szilvia motivációs előadó, a Baptista Szeretetszolgálat korábbi kommunikációs igazgatója és férje, Révész Lajos. Moderátor: Mohay Bence sportriporter.

2021. február 11.  - "Család - karrier - egyensúly" konferencia
Helyszín: Online közvetítés, kezdés: 10.00

2021. február 12. - Házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert a Deák téri evangélikus templomból
Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia, a házaság hete idei nagyköveteinek közreműködésével
Helyszín: Online közvetítés, kezdés: 18.00

2021. február 13. - Ezerszer is igen! A házasság szakítópróbái
Előadók: dr. Tolnay Lajos és dr. Tolnayné Csattos Márta
Helyszín: Online előadás, kezdés: 16.30

További programok

  • CoeurTáncMeditáció pároknak - Helyszín: Sophianum, Budapest, VIII., Múzeum u. 19. - Időpont: 2021. 2. 12., 17.30
  • Egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig! Pál Feri atya mentálhigiénés szakember online előadása - Helyszín: Online előadás, Időpont: 2021. 2. 12.–2021. 2. 21. Egész napos

Vidéki programok településenként

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére