Jelenlegi hely

Szavazz az Év madarára!

Az "Év madara" programját 1979-ben indította el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azzal a céllal, hogy megismertesse azokat a madárfajokat, melyek védelmében a lakosság fontos szerepet kaphat. A 2022-es "Év madara" címért három gyönyörű madár versenyez: a Kékbegy, a Zöld küllő és a Vörös gém. Szerinted melyik legyen az Év madara? Ismerd meg őket!

Sokszínű természet

A 2022-es Év madara szavazás jelmondata, a Sokszínű természet. Ezzel nem csak a madárvilág változatos megjelenésére szeretnék felhívni a figyelmet, hanem a biodiverzitás, a biológiai sokféleség, sokszínűség fontosságára is. Ez utóbbi azt jelenti, mennyire gazdag természeti környezetünk. 

A biodiverzitást azonban számos veszély fenyegeti világszerte. Több növény- és állatfaj halt ki, illetve kerül ma is a kihalás szélére az emberi tevékenység következtében. A biológiai sokszínűség megszűnése nem csak a ritka állat- és növényfajok eltűnését foglalja magában. Azzal is együtt jár, hogy az egyes ökoszisztémák kevésbé képesek megújulni, és a természeti rendszerek sérülékenyebbé válnak a külső hatásokkal szemben.

Őrizzük a színeket!

Három feltűnően színes madarat indítottak most a versenyen. Nézzük a jelölteket! Kék, zöld vagy piros legyen a nyertes?

Kékbegy

Nádi énekesmadaraink közül a legszebb tollazattal rendelkező, rejtett életmódú, nehezen észrevehető faj. A nádasok szegélyzónájában fordul elő leginkább, a homogén, sűrű nádállományokat elkerüli. Kedveli a csatornapartokat, halastavakat, bányatavakat. Előszeretettel keresgél a növényzet alsó részén, az avas nádban, amit költőhelyként is használ. Költöző madár, a telet Afrikában tölti. Hazai fészkelő-állománya 1200-2000 párra tehető (2014-2018).

Zöld küllő

Gyakori harkályfélénk. Kedveli a ligetes erdőket, fasorokat, városi parkokat, temetőket, ártéri erdőket, de a zárt állományokat elkerüli. Fő táplálékát a hangyák jelentik, de a fák kérge alatt megbújó más rovarokat és azok lárváit, bábjait is elfogyasztja. Rendszeresen keresgél a talajon is. Állandó madár, de télen kóborolhat. Odúban költ, amit maga készít és akár több évig is használ. Hazai fészkelő-állománya 15000-17000 párra tehető (2014-2018), számuk növekedést mutat.

Vörös gém

Nagy méretű gázlómadár. Laza telepeit nagy kiterjedésű nádasokban alakítja ki. Fészkét nádból építi, fészekalapjait más fajok is felhasználhatják. Költőhelyétől sokszor jelentős távolságra is eljár táplálkozni, kedveli a székisásosokat. A halak mellett kétéltűeket, vízirovarokat, rákokat is fogyaszt. Költöző madár, április és szeptember között figyelhető meg hazánkban. Nyugat-Afrikában telelHazai fészkelő-állománya 630 - 810 párra tehető (2015-2018).

A szavazás menete

2021. július 25. 12 óráig tudsz szavazni az MME weboldalon keresztül:

>>> KATTINTS IDE ÉS SZAVAZZ! <<<

A szavazás eddigi eredményét is a fenti linken láthatod. 

Vajon melyik madár nyeri el a 2022 év madara címet? 


Forrás: MME

- Kaposvárimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére