Jelenlegi hely

Első ünnepek a kicsivel - biztonságos és szép karácsony

Amikor még újszülöttek a csöppségeink, akkor még csak a karjainkból vagy a kiskocsiból láthatják a lakás átalakulását karácsonykor… viszont amint kúszni-mászni, járni és szaladni kezdenek, mind leizzadunk, hogy gyerek-baráttá alakítsuk a lakást. Nincsen ez másként az ünnepekkel sem, bár ez sokszor újragondolást igényel tőlünk. Ne aggódjunk: nem kell minden eddigi dekorunktól elköszönni - elég csak újra gondolni az elhelyezésüket.

Elővigyázatosan

A picúr életkorának megfelelően próbáljuk meg megértetni vele, hogy mik azok a díszek, amiket csak szemmel simogatunk, és melyikeket szabad megfogni, akár játszani vele. Érthetően, a kisgyerekek még nem tudják, hogy bizonyos elemek a lakásban nem az ő játékkedvüket szolgálja ki, így törekedjünk a határok tisztázására.

Relokáció

Ha félsz, hogy a girlandok és a boák túl csábítóak a gyerkőcöknek, akkor idén ne a fára vagy a nappaliba helyezd őket - nézz körül a lakásban, hol mutathatnak csinosan, elérhetetlen magasságban? A konyhaszekrények tetején, ha van elég hely a plafon és a szekrény között, például remekül festhetnek. Ezt a területet a kicsik sem tudják elérni, ám szépen feldobja az egyik leggyakrabban használt teret. Az adventi koszorúkat is tehetjük az ablakpárkányra vagy a konyhapultra, amit a kicsi még nem ér el.

A fotó forrása: Ewalds.hu

A karácsonyi falvak, házak gyűjtése sokaknak kedves emlékeket hordoz, ám a gyerekek ezeket is hamar játszótérré változtathatják. Amennyiben nem szeretnénk a kezükbe adni ezeket, akkor érdemes átgondolni, milyen üvegajtajú szekrénybe rejtsük azokat, esetleg melyik asztalon vagy polcon lehet elhelyezni azokat, ahol a kiváncsi mancsok nem érhetnek el.

Körbe-körbe, gyűrűbe

A karácsonyfát, hacsak nem váltunk át kisebb asztali méretűek vásárlására, akkor érdemes elkeríteni. Sok gyerkőcöt ugyanis elvarázsol a karácsonyi gömbök ragyogása, és azonnal összefogdosnák őket, ezzel viszont megnő nemcsak az összetörések lehetősége, de sérülést is okozhatnak. Vásároljunk hát babakaput a fa köré, így a kicsi csak akkor fog odaférni, amikor mi szeretnénk. Rendezhetjük a fáz akár a sarokba, két bútor közé is, ezzel szintén elszeparálva azt.

A fotó forrása: Ewalds.hu

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére