Jelenlegi hely

Honeybeast-Cirkusz a Kodály Központban

november 7. (vasárnap) 19:00

A Honeybeast fanyar humorú popzenéje egyszerre lehet szelíd és felkavaró, fegyelmezett és játékos, akár a cirkusz.

A Honeybeast az elmúlt években olyan produkciókat állított az ország legfontosabb és legpatinásabb koncerttermeinek színpadára, amelyek megmutatták, hogy a popzene a komolyzenével vagy akár a kortárs tánccal ötvözve képes új minőséget teremteni, ezzel szélesítve a szórakoztatónak mondott műfaj határait. A Symphoney és a Legyen tánc! turné, a zenekar klasszikus zenészekkel ill. a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével színpadra álmodott valamennyi előadása teltházak előtt bizonyította, hogy a Honeybeast mára a honi könnyűzenei színtér legfontosabb zenekarai közé emelkedett.

Közel másfél év kihagyás, de egy koncertekben már bővelkedő nyár után, 2021 őszén a zenekar újból turnéra indul. A helyszínek ismét a jól ismert koncerttermek és művelődési házak, amelyek színpadán most csak a Honeybeast áll majd a reflektorfényben és a már megszokott, lenyűgöző színpadi látvány mellett, ezúttal önálló koncerteket ad. A jól ismert dalok így puszta valójukban mutatják meg, hogy a Honeybeast fanyar humorú popzenéje egyszerre lehet szelíd és felkavaró, fegyelmezett és játékos vagy színesen harsány, akár a cirkusz. A turné valamennyi állomását Dallos Bogi koncertje teszi igazi egész estés szórakozássá.

Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére