Jelenlegi hely

Rajzoljuk újra a vállalkozásodat! - ingyenes workshop útkereső vállalkozók számára

március 23. (szerda) 13:00

Együtt sokkal könnyebb

Mi is megtapasztaltuk, hogy az utóbbi évek nehézségei még bizonytalanabbá tették a vállalkozók helyzetét. Egyedül minden nehezebb, ezért összefogtunk, hogy teljeskörű szolgáltatással és közösséggel állhassunk a hozzánk fordulókhoz. Coaching eszközökkel és erdei sétával a nyugalmat, a biztonságérzetet és a kitartást erősítjük, mentorálási folyamattal a célok kitűzésétől, az üzeleti terv elkészítésén át, az értékesítési folyamatokig kísérjük ügyfeleinket, majd igényeik szerint grafikus segítségével az online és offline jelenlétüket harmónizáljuk az általuk képviselt értékekkel.

Sikernapló és stratégia

Vállalkozóként fontos, hogy ügyfeleink tisztában legyenek a céljaikkal a vállalkozásukat és a magánéletüket illetően is, illetve az értékekkel, amit átadnak, amivel gazdagítják klienseiket, vásárlóikat, szűkebb és tágabb környezetüket. Azért, hogy ezt a nehezebb napokon se felejtsék el, érdemes sikereiket, a kapott visszajelzéseket egy füzetben gyűjteni és időnként visszaolvasni azokat, hogy újra motiváltan dolgozzanak. A vállalkozás szempontjából fontos, hogy átgondolt üzleti tervvel, megfelelő stratégiával rendelkezzenek, hogy minél kevesebb buktatóval váltsák valóra álmaikat. Ehhez például a célközönségüket is nagyon jól kell ismerniük, tudniuk kell, mi a legnagyobb hozájjuk fordulók nehézsége és azt hogyan fogják megoldani. Ehhez a legjobb, ha megkérdezik őket, vagy beleképzelik magukat a helyzetükbe.

Ingyenes workshop nyereménnyel

Többek között ezekkel a témákkal is foglalkozunk március 23-án 13:00-kor kezdődő, ingyenes workshopon. A résztvevők között pedig 30.000 Ft értékű konzultációt sorsolunk ki. Helyszín: PÉCS – ZOO Pécs, Ángyán János u. 1, 7635. A belépéshez regisztráció szükséges: https://www.brandstyle.hu/meghivo/

A Brand and Style megálmodói és előadói:

  • Sóki Judit: business style consultant
  • Pesti Krisztina: grafikusművész
  • Nyúlné Terpó Edit: sétáló coach
  • Sóki László: webdesign

Programunk az MVA - Vállalkozni Érdemes támogatásával jött létre.
Kedvezményezett: Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Projektazonosító: GINOP-5.1.9-17-2017-00005

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére