Jelenlegi hely

I. Konnektor Fesztivál

2022. május 28–29. (szombat-vasárnap) 8:45-20:00

A Pécsi Konnektor Egyesület családi fesztiválja

Május utolsó hétvégéjén, 28-án és 29-én kerül sor a Harmadik Színházban a független pécsi előadóművészeket tömörítő egyesület, a Pécsi Konnektor Egyesület fesztiváljára. A rendezvény családi fesztivál lesz, délelőttönként gyerekprogramokkal, délután felnőtteknek szóló előadásokkal, szombat este koncertekkel. Emellett pedig összművészeti fesztivál is: a színházi előadásokon túl zenei, irodalmi, képzőművészeti programok várják a közönséget.

A Pécsi Konnektor Egyesületet független pécsi előadóművészek – színészek, bábszínészek, zenészek, szcenikusok – hozták létre. A cél az volt, hogy rálátást nyerjenek egymást terveire, szakmai segítséget nyújtsanak egymásnak, illetve hogy közös szervezéssel segítsék a produkciók közönség elé kerülését, a pécsi független szcéna erősebb megjelenését. Ez a fesztivál lesz az egyesület első közös bemutatkozása.

A fesztivált megelőző napokban az Uránvárosban az egyesület művészei utcai performanszokkal, flashmobokkal hívja fel a figyelmet a közelgő eseményre.

GYEREKPROGRAMOK:

Május 28., szombat

9.00
Piroska és a Farkas

A Keret Alkotó Csoport előadása
Írta és rendezte Khaled-Abdo Szaida
AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSE INGYENES

10.00
A fesztivál megnyitója

10.15
Átutazók

A Bohóc Brigád előadása
AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSE INGYENES

11.15
Kisrigók

A Hepp-Trupp, a BábSzín Tér és a Keret Alkotó Csoport közös előadása
Paulon Viktória könyve alapján írta Khaled-Abdo Szaida, rendezte Nagy Viktória Éva
AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSE INGYENES

Május 29., vasárnap

9.30
Varró Dániel és Keresztesi József gyerekvers-matinéja

AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSE INGYENES

10.15
A leprikónok átka

A Tandem Színház előadása Varró Dániel műve alapján rendezte Herczeg Adrienn
AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSE INGYENES

11.30
Mit eszik a micsoda?

Matta Lóránt előadása Keresztesi József gyerekversei alapján rendezte Veres András
AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSE INGYENES

15.00
Kóbor szálló. Tündérmese a hajléktalanságról

A Tandem Színház előadása Molnár T. Eszter meseregénye alapján rendezte Papp Melinda
AZ ELŐADÁS MEGTEKINTÉSE INGYENES

AZ INGYENES ELŐADÁSOK NEM HELYFOGLALÁSHOZ KÖTÖTTEK, ÁM EMIATT ÉRKEZÉSI SORRENDBEN, ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ HELYEK MÉRTÉKÉBEN KORLÁTOZOTTAK!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére