Jelenlegi hely

Utam az iskolába – Filmajánló

Négy kiskamasz a világ négy pontján. Ami közös bennük, hogy örömmel járnak iskolába, akkor is, ha ez nagy nehézségekkel és veszéllyel jár: elefántok elől menekülnek, lóháton mennek a hegyekben, folyón kelnek át, kilométereket gyalogolnak. Lenyűgöző dokumentumfilm, egyben tanmese iskolásoknak.

Ami nálunk természetes, az a világ nagyobb részén nem az, ilyen például az iskolába járás. Pascal Plisson francia rendező díjnyertes dokumentumfilmjének főszereplője négy gyerek, akik nagyon messze laknak egymástól: a kenyai Jackson, az indiai Samuel, az argentin Carlito, és a marokkói Zahira.

A négy kisdiák nem ismeri egymást, mégis közös élményük az, hogy az útjuk az iskolába akadályok között vezet. A tanulásért meg kell küzdeniük.

„Ezek a hős gyerekek minden reggel néha az életüket kockáztatva vágnak neki az útnak a tudás felé. Ezek az iskolások saját történetük hősei. Saját igaz történetüké.”

A kenyai Jackson 15 km-re lakik az iskolától, amelyet a húgával együtt naponta megtesznek a szavannán, vigyázva arra, hogy az elefántok ne kergessék meg őket. Indulás előtt a kisfiú feladata a vízfakasztás, majd kezükben a vizespalackkal, iskolai egyenruhában útnak indulnak.

Zahira és barátnői a marokkói Atlasz-hegységben laknak, ahol hétfőnként 22 km-t gyalogolnak a meredek sziklákon a bentlakásos iskolába. Ha szerencséjük van, egy autó elviszi őket egy szakaszon.

Az argentin Carlito lóháton megy iskolába a húgával keresztül Patagónia pusztáin.

Indiában a kerekes székes Samuelt húzzák-tolják a fiatalabb testvérei naponta a több kilométerre fekvő iskolába. Samuel nagyon hálás azért, hogy tanulhat: "Az ilyenek, mint én, nem járnak iskolába."

A négy iskolás utazása során bepillantunk a különböző kultúrákba, szokásokba és a gyerekek családjának életébe is. Nekik nincs mobiltelefonjuk, de őket is aggódva várja haza édesanyjuk, édesapjuk, és reggelente pedig a lelkükre kötik, hogy vigyázzanak magukra.

Ezek a mosolygós szemű gyerekek nem panaszkodnak, hanem kitartóan végigmennek a nekik adatott nehezített pályán, hogy a tudás megszerzésével jobb sorsuk legyen, megvalósíthassák álmaikat. Ebben a családjuk, rokonaik is naponta megerősítik és támogatják őket.

Eltökéltek és töretlenül hisznek abban, hogy egyszer elérik a céljukat. Határozottan tudnak válaszolni a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre: pilóta, állatorvos, tanítónő, orvos...

„Ha nagy leszek, orvos szeretnék lenni, segíteni fogok az olyan gyerekeknek, mint én, hogy megtanuljanak járni. Ez az álmom, a vágyam.” (Samuel)

Minden egyes történet egy tanmese, amit a kisiskolások is értenek: milyen szerencsések azok, akik naponta iskolába járhatnak (és nem kell 15 km-t gyalogolniuk a sziklás hegyekben vagy vadállatokat kikerülve).

A csodaszép természeti környezetben játszódó film a reményről is szól, arról, hogy megéri küzdeni az álmainkért!

Utam az iskolába (Sur le chemin de l’école), francia-kínai-dél-afrikai dokumentumfilm, rendező: Pascal Plisson

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére