Jelenlegi hely

Mire lehet szükség az iskolatáskán kívül?

Ugyan még javában tart a nyári szünet, de a legtöbb szülő már ilyenkor elkezdi a tanévkezdéshez szükséges holmik számbavételét és a bevásárlást. Augusztusban már az iskolás gyerekek és szüleik, ki előbb, ki később, de átnézik a tanszerlistát, a
már meglévő holmikat számba veszik, hogy mire lesz szükség, mit kell, és miből kell újat vagy többet venni. Lássuk, hogy elsősorban mit szükséges megvenni gyermekünknek és milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani a megfelelő
termékeket?

A nyár utolsó heteiben a legtöbb család már gőzerővel készül a tanévkezdésre, és minden szülő igyekszik csemetéinek a lehető legjobb minőségű felszerelést megvásárolni. Az iskolatáska és a füzetek mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk az olyan kisebb, mégis fontos dolgokról sem, mint a tolltartó, az uzsonnatáska vagy épp a tornazsák, hiszen ezek a kellékek éppúgy létfontosságú szerepet töltenek be egy kisdiák mindennapjaiban.

Hátizsák

Mikor a hátizsákok közt nézelődünk gyermekünk számára, elsősorban azt kell elsősorban figyelembe vennünk, hogy az minél kényelmesebb legyen, és elférjenek benne még a vastagabb tankönyvek is. Célszerű azt is szem előtt tartani, hogy felesleges holmi (súly és hely szempontjából persze) ne kerüljön a táskába. A füzettartó mappák például nagyon hasznosak és szépek is, de amikor egyébként is túl nehéz a táska, akkor tekintsünk inkább el tőle.

Ma már rengeteg olyan táska közül választhatunk, amelyeknek nem csak a vállpántjai,hanem a háttal érintkező része is megfelelően párnázott, ezáltal pedig némi extra súly esetén is kényelmesen hordhatók. Többségükben két fő-, és legalább egy elülső kisebb-, valamint két oldalsó rekesz résszel is rendelkeznek. Ez fontos szempont lehet a táskában tárolt holmik jó rendszerezhetőségét tekintve. Az alsó, talajjal érintkező terület pedig sok esetben speciális, könnyen tisztítható anyaggal van bevonva, ami nagy segítség a mindennapos tisztántartás szempontjából.

Tolltartó

Ugyan gyermekünk legszívesebben mindig arra a tolltartóra csapna le leghamarabb, amelyen éppen a kedvenc mesehőse, Disney-karaktere, esetleg egy neki tetsző, vagány minta díszeleg, ám fontos, hogy szülőként mindig vizsgáljuk meg azt is, hogy a választott termék elég nagy hellyel rendelkezik-e ahhoz, hogy elférjen benne minden szükséges írószer, de nem túlzottan nagy, hiszen az iskolai asztalon is el kell férnie.

Érdemes tehát olyan tolltartót vásárolni, amely

  • könnyű,
  • könnyen tisztítható, vízálló anyaga van,
  • cipzáros,
  • valamint több rekesszel is rendelkezik, ezáltal szortírozhatjuk benne a tollakat, színes és fekete ceruzákat, körzőt, esetleg a vonalzókat.

Mindemellett nem érdemes túl nagy tolltartót sem választanunk – nehogy túl sok helyet foglaljon az iskolapadon – főleg nyitott állapotban –, hiszen nem szeretnénk, hogy csemeténk füzetei és tankönyvei már csak nehézkesen férjenek el mellette, így az órai feladatok elkészítése meglehetősen kényelmetlen legyen számára. Ehelyett mindig törekedjünk arra, hogy megtaláljuk az arany középutat a praktikum, a méret és a stílus között.

Arról sem szabad ugyanakkor megfeledkeznünk, (sok tanár erre fel is hívja a szülők figyelmét) hogy egy tolltartót érdemes a rajz dobozba is tenni a különféle filceknek és színes ceruzáknak, hogy azok ne keveredjenek össze, ne törjön ki a hegyük tárolás közben.

Tornazsák

A tornazsák vitathatatlanul szükséges gyermekünk számára, hiszen az nem kényelmes megoldás, ha a tesi órára is a táskáját kell cipelnie az összes holmijával. Mivel a tornazsákot az iskolatáskával együtt kell a gyerekeknek az iskolába hozni-vinni, így célszerű szem előtt tartani, hogy:

  • annak szája összehúzható legyen, hogy ne potyogjon ki belőle semmi,
  • könnyen hordozható legyen háton és kézben egyaránt, vagyis minimális önsúlya legyen,
  • valamint könnyen száradó, jól szellőző anyagból készüljön, hogy ha több napig is tárolják benne a gyerekek a holmijukat, akkor se páljon be a benne tartott holmi.

Uzsonnatáska

A tízórai akár egész napos tárolásához rendkívül jól jön, ha van egy megfelelő méretű, ugyanakkor rendkívül stílusos uzsonnatáska, amelynek hűtőtáska-részlegében könnyen elfér a tízórai, ezáltal pedig gyermekünk végig hűvösben tarthatja az ennivalóját. Ennek köszönhetően nem kell attól tartani, hogy szétolvad, szétkenődik a szendvics, így gyermekünknek már nem lesz kedve azt elfogyasztani.

Külön kiemelendő, hogy léteznek olyan uzsonnatáskák, amelyek a gurulós táskák fogantyújára ráhúzhatók, ami szintén nagy könnyebbséget jelent a gyerekeknek a rengeteg cipelnivaló mellett, hiszen nekik is csak két kezük van.

Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni az olyan egyszerű kiegészítőkről sem, mint a:

  • sporttáska, amely edzésekre kellhet,
  • cipőtartó táska, a cserecipőnek, edzőcipőnek,
  • ​a pénztárca,
  • nagyobb lányoknak a neszesszer.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére