Jelenlegi hely

Múzeum Utca Plusz 2022

augusztus 18-21. (csütörtök-vasárnap)

Összművészeti kavalkád veszi birtokba a pécsi Káptalan utcát.

óriásbábok felvonulása

A fesztivál augusztus 18-án 16.30-kor indul, a PTE Brass Band örömzenélésével és az óriásbánok táncával kísért felvonulással. 17 órától Németh Juci és G. Szabó Hunor lép színpadra, az estét pedig folklór forgatag és táncház zárja.

I Am Soyuz

A fesztivál során a Múzeum Igazgatóság udvarán fellép a különböző művészeti irányokat ötvöző Ohnody; a magyar underground megkerülhetetlen zenekara, az Óperentzia; és a pécsi Kubalibe is. I Am Soyuz személyiségével és humoros-elgondolkodtató történeteivel bensőséges hangulatot teremt koncertjein, ahol olyan különleges hangszerek is megszólalnak, mint az ukulele, a melodika, az omnichord és a bendzsó. (Ingyenes programok)

Beton.Hofi

A Káptalan Kertben fellép a magyar rap egyik legfelkapottabb alakja, Beton.Hofi, akinek szövegeiben remek egyensúlyban jelenik meg a nyolcadik kerületi identitásra épülő utcai szleng, és az okos, önreflektív érzékenység. A koncert vendége Lil Frakk. Ugyanitt lép színpadra az Ivan & The Parazol, a Blahalouisiana és a Kaktus; de lesz kifejezetten pécsi koncert O’Sullivan, Doggos, Jam&Slam + Slow, BandiT, Dj R-Nold közreműködésével; akik után a feltörekvő magyar énekes-rapper, T. Danny fűti tovább a hangulatot. (Belépődíjas programok.)

Szó-Játék (Trill Zsolt, Hámori Gabi, Wunderlich József)

Irodalmi programokból sem lesz hiány. Az „Át – hallás, Karinthy és barátai, Kabaré 2.0” keretében költői utazást tehetünk Karinthy Frigyes és társai koponyája körül Csákányi Eszter, Elek Ferenc és Hajdu Steve közreműködésével.
A „Szó – Játék” egy felolvasó előadás a kortárs költészet szójátékaiból olyan színészekkel, mint Hámori Gabi, Trill Zsolt és Wunderlich József. Mit hallhatunk? Nagy versek parafrázisai és mai vírus-versek, karantén-kabarék dialógban és monológban. A záró napon lélekfrissítő irodalmi inhalációt kaphatunk „Minden Titok” címmel Für Anikó és Hrutka Róbert zenés irodalmi estjén.

Minden Titok (Für Anikó, Hrutka Róbert)

Idén is lesz Design Liget – kreatív alkotótér és művészpiac, gyerekprogramok, tárlatvezetések, római kori játszóház, gyerekkoncertet ad Bogárdi Alíz, és az érdeklődők kipróbálhatják a parnasszusjátékot is, amit egy kreatív provokáció színház és képzőművészet határán. A Rózsakertben szombaton Püspökségi gyerekprogramokkal, többek között Kaláka koncerttel várják a családokat.

Az ISTER stand – Római kori játszóház és digitális múzeum a rendezvény minden napján 10:00-19:00 óra között változatos programokat kínál gyerekek és felnőttek számára: római ékszerek készítése, római ételkóstoló, római ruhabemutató, római színező, régészeti kirakó, lelőhelyfelderítő műszerek játékos bemutatója (radar, drón, fémkereső), kvíz, városi nyomozós kalandjáték, de lesznek különleges tárlatvezetések a Baranya Aranya – Egy kora avar kori temető feltárja titkait c. kiállításon és kézműves foglalkozások Vasarely alkotásai nyomán.

A rendezvény ideje alatt a Janus Pannonius Múzeum által szervezett programok ingyenesen látogathatók, a múzeumi kiállítások meghosszabbított nyitvatartással, 10% kedvezménnyel tekinthetők meg.

A Pécsi Szelet Baranyai Gasztro Piknik pedig augusztus 20-21-én színesíti a Múzeum Utca Plusz rendezvényt, ahol az árnyas fák alatt kóstolhatjuk körbe a térség éttermeinek színét-javát két nap alatt. Bisztróételek, street food, borászatok és helyi termelők egy helyen. Hagyományok és új irányok egész Baranyából.

Szervezők: Zsolnay Örökségkezelő NKft., Made in Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Pécsi Egyházmegye.
https://www.pecsiprogram.hu/programok/muzeumutca-plusz

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére