Jelenlegi hely

Műanyag kanál vagy Numnum kanál?

Egyre elterjedtebb szülők körében a Numnum kanál, ha az önálló étkezésre való átszoktatásról van szó. Miért jobb a fejlődés szempontjából a Numnum kanál és mikor érdemes műanyag kanalat használni? Olvasd el cikkünket, ahol segítünk a helyes kanál kiválasztásában!

Mi az a Numnum kanál?

A Numnum kanál tulajdonképpen egy olyan két eszközből álló kanál szett, amelynek köszönhetően a baba megtanul önállóan és magabiztosa étkezni. Segítségével jóval gyorsabban el tudja sajátítani a csöppség a merítés mozdulatát, illetve meg tudja tanulni, hogy emelje a kanalat új a szájához, hogy arról ne follyon vagy essen le az étel.

Az első Numnum kanál felületének köszönhetően a hígabb pépes ételekhez való, hiszen apró gödröcskéinek és anyagának segítségével könnyen megtapad a felületén a püré. Amint ezt az eszköz már magabiztosan használja a gyermek, jöhet a második Numnum kanál. Ennek az evőeszköznek a felülete már csatornás kialakítású, így a sűrűbb pürés ételeket is könnyedén tudja fogyasztani vele a gyermek.

Műanyag kanál vagy Numnum kanál?

Amikor a gyermek még túl kicsi, a műanyag kanál használata nagyon nehéz számára. Ekkor ugyanis nem elég azt tudnia, hogy a kanalat a szájához kell emelnie ahhoz, hogy ételhez jusson, de a kanálban is kell tartani a folyósabb, pürés ételt, amely egy baba számára nem egyértelmű és könnyű folyamat

Épp ezért ha a baba először próbál egyedül enni, nem lesz számára megfelelő egy hagyományos műanyag kanál, így a Numnum kanál fog megoldást jelenteni. A Numnum kanál segítségével ugyanis el tudja sajátítani az önálló étkezés alapjait, majd ha a gödröcskés és csatornás kialakítású kanállal is megfelelően tud bánni, bátran adhatunk a kezébe műanyag kanalat is.

Adamo hinta bérlés - a további fejlődés érdekében!

Ha a Numnum kanál szerinted is remek fejlődési lehetőség, az Adamo hinta is egészen biztosan tetszeni fog! Az Adamo hinta bérlés útján is kapható, így könnyen kipróbálhatjátok, mielőtt elhatározzátok magatokat egy saját eszköz beszerzése mellett. Ez az eszköz ugyanis egy egy ponton rögzített bölcsőhinta, amely remekül fejleszti a gyermek egyensúly és koordinációs képességeit is.

Az Adamo hinta bérlés során kapott eszköz előnyei közé tartozik továbbá, hogy rendkívül kényelmes, anyaga gyermekbarát, valamint fejleszti a gyermek lábizmait is a rugózásnak köszönhetően.

 

A Numnum kanál tehát remek fejlesztő eszköz minden apróságnak, aki először használ evőeszközt önálló étkezéshez, hiszen kialakításának és anyagának köszönhetően már az első alkalommal képes ételt juttatni a szájához. Ha pedig további fejlesztő babaeszközt keresel, az Adamo hinta bérlés során kapott eszköz egészen biztosan elnyeri majd tetszésedet!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére