Jelenlegi hely

VII. Játékmotoros Találkozó

2022. augusztus 27-én gyermekzsivajtól és motorzúgástól lesz hangos a PKK Apáczai Művelődési Ház agórája. Ezen a napon 14.00 órától ismét Játékmotoros Találkozó lesz, immár a VII. Igazi családi délután játékmotorral közlekedő kicsiknek és nagyobbaknak.

A menetleveles pecsétgyűjtő játékunkkal játékmotoros jogosítványt szerezhetnek a gyerekek. A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület nagymotorjain fotózkodhatnak, valamint, légvár, csúszda, trambulin, játszósarok várja a gyereket.
Gyurmázás, agyagozás, animációs foglalkozások, madártani játékos feladatok, kresz-totó és sakk-állomásokon pallérozhatják tudásukat a résztvevők. Ezen kívül íjászat, jenga, óriás társas, retró játszóház, arcfestés, csillámtetkó, aszfaltrajzolás is várja az aprónépet és a nagyobbakat! A nap végére megmaradt energiájukat habparty-n vezethetik le!

A felnőttek sem maradnak programok nélkül: egészségügyi állapotfelmérésen vehetnek részt és a BIKESAFE Országos Kerékpár-Gravírozás keretében regisztrálhatják kétkerekű járművüket.

A Játékmotoros Találkozóval párhuzamosan a Csontváry sétányon rendezzük meg a II. Apáczai Kézműves Vásárt, ahol kézműves ajándékokkal és kreatív ötletekkel találkozhatnak az érdeklődők és vásárlók.

Szeretettel várjuk a kicsiket, szüleiket és nagyszüleiket!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére