Jelenlegi hely

Ingyenes programokon ismerhetjük meg Pécs örökségét

Időpont: 2022. szeptember 16-18.

A pécsi világörökségi helyszínek idén is csatlakoznak a Kulturális Örökség Napjai című országos rendezvényhez, ennek keretében díjtalan idegenvezetések, koncertek és látványos fényinstalláció várja az érdeklődőket, akik szívesen megismernék Pécs kiemelkedő történelmi emlékeit.

 

A szeptember 16–18. között. zajló programok központja az idén júniusban felújítva átadott Ókeresztény Mauzóleum, ami a három nap során rendhagyó módon éjjel 23 óráig lesz látogatható. 

Vezetett séták indulnak mindhárom nap 18 órakor. A program az Ókeresztény Mauzóleumtól indul, ahol a látogatók megismerhetik a római temetkezési épület föld alatti festett sírkamráját és a föld feletti emlékkápolnáját. A rendhagyó sétán a nagyközönségtől jelenleg elzárt kiállítóterekbe is bevezetik az érdeklődőket, ugyanis a program második felében meglátogatják az Apáca utcában található világörökségi helyszíneket is. Az idei Kulturális Örökség Napjai fő témája a műemlékvédelem, így a túra során szó esik a pécsi világörökségi helyszínek megóvásáról is.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés: +36 30 701 3771, info@pecsorokseg.hu. A létszám limitált.

A Szent István téren, az Ókeresztény Mauzóleum felszíni romjainál ingyenes koncertek várják az érdeklődőket. Pénteken 19 órától Makó Dávid dalszerző, gitáros egyszemélyes produkciója, a Devil’s Trade zenél. A Devil's Trade Európa jelentős klubjaiban és számos nemzetközi fesztiválon fellépett már. Zenéjében a szívszorító erdélyi dallamoktól kezdve a doom/stoner gyökereken át az Appalache-hegység népzenéjéig megannyi színt hoz.

Szombaton 19 órától a Flanger Kids, azaz Gyarmati Fanny és Szczuka Panka 2020-ban alakult elektronikus zenei duója zenekari formációban lép színpadra.

Mindhárom nap este 20:00–23:00 között Mátrai Erik látványos fényinstallációja segítségével kel életre, és emelkedik a térbe az Ókeresztény Mauzóleum felszíni romja. Az évszázadokkal ezelőtt leomlott kőfalak „újjáélednek”, hűen megidézve a múltat, így megismerhetjük, hogy milyen volt az épület alakja és bejárata. Az illékony fényfalak segítségével beléphetünk a térbe, a ködös, füstös közegbe vetített fénysíkok megemelik az alaprajzot, ám ahogyan a levegő mozgásával eltűnik a füst, a fényfal sem látható tovább. Olyan tünékeny a látvány, mint ezek az emberi építmények hosszú történelmünk tükrében.

https://www.pecsorokseg.hu/programok/kulturalis-orokseg-napjai-2022 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére