Jelenlegi hely

Hírlevél - Minden jó(t)!

Szia [név]!

Egyre hűvösebb van, a nyaralás már csak emlék és messze még a karácsony...

Ilyenkor jó bekuckózni azokkal, akiket szeretsz, de egy klassz program is megtörheti a szürke őszi hétköznapokat.

Utóbbihoz hoztunk most neked "minden jót!".

Most szombatra például egy igazi családi rekordkísérletet...

Ha van olyan gyerkőcöd, akit (még) fel tudsz emelni, ne hagyjátok ki!

Nálunk azt hiszem a fiúk (18, 12) már könnyebben felkapnának...:) 

GYEREKET A MAGASBA!

HALÁSZ JUDIT TISZTELET KONCERT AZ ALMASZÓSZOK ZENEKARRAL

2022. október 8. (szombat) 10.00 - Uránia Mozi

Bölcsis-, ovis- és kisiskolás gyerekek szülei figyelem!

A Mesehajó szervezésében egy fantasztikus előadás sorozat indul október 8-án: 2023 májusáig 8 alkalommal olyan örök klasszikusokkal találkozhattok, mint például Frakk, Vuk, Óz, vagy éppen a Kisvakond...

Lesznek mesemusicalek és színházi előadások a Madách Színház művészeivel, az első állomás pedig egy igazán rendhagyó koncert!

A koncerten elhangzó jól ismert Bródy szerzeményeket mi szülők is kívülről fújjuk, hiszen örömmel hallgattuk gyerekként, most itt a lehetőség, hogy a család apraja-nagyja együtt hallgassa meg élőben például a Csiribirit, a Micimackót, a Helikoffert, a Bóbitát vagy a Sehallselát Dömötört...

Jegyek CSAK a Pécsimami oldalon rendelhetők meg kedvezményes áron, előre fizetni nem kell:

MÁR FOGLALOM IS A HELYÜNK ÉS KÉREM A KEDVEZMÉNYES JEGYEKET!

Közreműködik az Almaszószok Zenekar és Orosz Csenge, az Újszínház művésznője, aki épp azon a napon született, mint Halász Judit....:)

 Gyertek, szuper lesz! :)

 

ÚJ BÖRZE HELYSZÍN: IDE SZÍVESEN JÖNNÉL?

A két szuperül sikerült szeptemberi börzénk után nagyon sokan érdeklődtök arról, hogy idén szervezünk-e újabbat és főleg, hogy HOL?

Minden lehetőséget körbejártunk és ezt a fedett, "időjárásálló" helyszínt találtuk:

A 2019-ben megújult Uránvárosi (Hajnóczi utcai) Piac

Mit szólsz hozzá?

És mikor jönnél szívesebben?

2022. november 13. (vasárnap) délelőtt, vagy délután?

Tartsunk december elején egy játék börzét is?

MOST IS SOKAT SZÁMÍT A VÉLEMÉNYED:

KATT IDE, CSAK EGY PERC!

Most is az űrlap kitöltőit értesítjük elsőként a börze asztalfoglalás elindulásáról.

 

VASÁRNAP KEDVEZMÉNYES MOZIZÁS A PÉCSIMAMIVAL: HAMUPIPŐKE HÁROM KÍVÁNSÁGA

Nem vagy Moziklub Tag, mégis velünk tartanátok?

A belépő 400 Ft hozzájárulás / fő + 1000 forint értékű fogyasztás a büféből / fő

(Kukorica, nachos, üdítő, vagy bármi más, amit szerettek:))

Hol? - Uránia Mozi

Mikor? - 2022. szeptember 25. (vasárnap) 10.00 

Műsoron:

HAMUPIPŐKE HÁROM KÍVÁNSÁGA (2D)

norvég fantasy, családi film, 87 perc, 2021 (6)

MÁR FOGLALOM IS A HELYÜNK!

Jelentkezés Moziklub tagoknak ITT!

Egy könyv és egy program a Kaposvárimamitól:

EGY ANYÁNAK IS LEHETNEK NAGY ÁLMAI. UGYE?!

Egy könyv, ami nemcsak azért a szívünk csücske, mert megszólít, szórakoztató és egyszerűen szuper, hanem mert a szerzője kedves kolléganőnk, Patak Gyöngyvér, a Kaposvárimami korábbi szerkesztője

A "Család a dombon" első kiadását pillanatok alatt elkapkodták a polcokról, most itt az új kötet gyönyörű, új köntösben.

Ha neked is vannak álmaid, amikről nem mondtál le csak azért, mert anya lettél (és ha szereted a vicces, sírva-röhögős könyveket, melyekben olykor magadra ismerhetsz), akkor neked is tetszeni fog! 

A könyv már előjegyezhető kedvezménnyel:

CSAPJATOK LE RÁ, TÉLI ESTÉKRE A LEGJOBB PROGRAMOTOK LESZ! :)

ÁLLÍTSUK MEG AZ ISKOLAI ZAKLATÁST!

MÉG MINDIG ISKOLA: JÓL ÉRZI MAGÁT A SULIBAN? 

TUDJUK MEG ÉS TEGYÜNK RÓLA!

"Büszke vagyok Rád!"

"Naná, hogy menni fog!"

Kecskemétimami vagány, nyomtatható motivációs könyvjelzőivel be tudsz lopni egy kis "hazait" a sulis környezetbe:

KÉREM A NYOMTATHATÓ MOTIVÁCIÓS KÖNYVJELZŐKET!

 

CSALÁDI PROGRAMOK

 

  • Már javában tart a Pécsi Napok: láttad a részletes programot?
     
  • Honvéd Téri Napok színes családi programokkal
     
  • Tanulóváros Fesztivál
     
  • Gyereket a magasba! - rekordkísérlet a Zsolnay Negyedben
     
  • Galagonya ünnep a Hétágfa Tanösvényen
     
  • Őszi Nagy Táncválasztó
     
  • Kedvezményes mozizás az Urániában: Hamupipőke három kívánsága
     
  • Mesés szombat a Bikali Élménybirtokon...

 

A családi programokat most is ITT TALÁLOD

Szeretettel:

NóriMami és a Pécsimami csapata

pecsimami_logo

 

Ne maradj le semmi jóról, kövess minket FB-on is!

Ezt a levelet azért kaptad, mert regisztráltál a www.pecsimami.hu weboldalon, vagy feliratkoztál hírlevelünkre. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-90373/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

[url:adatmódosítás]Adatok módosítása[/url:adatmódosítás]

ITT tudhatsz meg többet rólunk.

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére