Jelenlegi hely

Vízkereszt a Katica Tanyán

Időpont: 2023.01.07-08 szombat, vasárnap
Kezdődjön az év a Katica Tanyával! Remek évindító programokkal várunk titeket január első hétvégéjén, hiszen a téli szünet minden napján nyitva vagyunk, január 8-ig.

Az év első ajánlója mivel mással kezdődhetne, minthogy boldog és eredményekben gazdag új esztendőt kívánjunk minden eddigi és leendő vendégünknek. Túl az év eleji fogadalmakon, vagy akár már azok megszegésén is, ideje egy kicsit kikapcsolódni. A téli szünet minden napján várunk benneteket szeretettel! A téli szünet után pedig minden hét végén, péntektől vasárnapig tartunk nyitva és fogadunk benneteket a megszokott jó hangulattal és az izgalmas programjainkkal.

Kézműveskedésben nem lesz hiány a január 7-8-i hétvégén: Boszorkány készítés, Három királyok bábok készítése fakanálból, fonalból, majd Madártorta öntés, és madáretető készítés (ez utóbbi PET palackból) várja a hozzánk érkezőket.

Természetesen minden attrakciónk, amelyet nem gátol az éppen aktuális időjárás, szeretettel vár benneteket, így akár száraz időben, az elektromos gokart is fantasztikus kikapcsolódást nyújthat. Egy igazi adrenalin löket, amit érdemes a nyolc méteres mászófalunk meghódításával még pluszban megkoronázni.

Gasztronómiai ajánlatunk: Orjaleves – Zselici vaddisznópörkölt – Lekváros bukta

Január 8-ig, a meghosszabbított téli szünetben MINDEN NAP nyitva leszünk!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére