Jelenlegi hely

Játéktár Tanoda a Tamás Éva Játéktára zenekarral

Online kurzusainkkal mozgásos mondókák, dalok elsajátításában segítjük a szülőket a baba születésétől egészen óvodás korig.

Tamás Éva vagyok, a Tamás Éva Játéktára zenekar frontembere, gyógypedagógus, a Játéktár tanoda megálmodója, két gyermek édesanyja, sok ezer gyermek szórakoztatója, tanítója.

Missziómmá vált, hogy segítsek az anyukáknak sok-sok mondókát elsajátítani, a foglalkozásokon rávezetni őket az otthoni közös játékban, dalolgatásban, mutogatásban, mesélésben rejlő fantasztikus lehetőségekre.

Mostanra elmondhatom, hogy nagyon büszke vagyok, mert azon a sokszáz gyermeken túl, akik babafoglalkozásainkon, koncertjeinken nőttek fel, most már bárki elérheti online kurzusainkat, a világ minden pontjáról lehetősége van a szülőknek, nagyszülőknek, hogy velünk együtt tanuljanak, játsszanak.

Tisztában vagyok vele, hogy az anyukák egy része kicsit szégyenlősebb, nem szívesen kísérletezik a többiek előtt mondókázással, énekléssel, nekik kifejezetten ajánlom online elérhető foglalkozásainkat, legyen szó altatódalokról, népdalokról vagy mondókákról.

A Játéktár Tanodában 8 különböző sorozat közül választhattok.

Te is minőségi időt szeretnél tölteni a gyermekeddel?

Mesepercek a legkisebbeknek!

A Játéktár Mesepercek a legkisebb korosztálynak szól születéstől 3 éves korig, és persze az anyukáknak, apukáknak.

Szeretnétek otthon együtt leülni, mondókákat, dalokat tanulni? Csavarni, tekerni, kalapálni, fűszerezni? Játszani tanulni?  Élvezni és gyakorolni a magyar nyelvet? Vidámmá tenni az együttlétet?

A Mesepercek online kurzus elhozza Nektek a szórakozást és tanulást egyszerre. Mesevilágot varázsol az otthonotokba és tudást, ismereteket a kis fejekbe.

Képernyőn keresztül is interaktív, feladatokat, tennivalót ad, vagy pusztán élményt, ha épp arra vágytok.

  • Jobb ritmusérzék?
  • Fejlődő hallás?
  • Beszédfejlesztés?
  • Finommotorika?

A Játéktár tanodában játszva tanulhattok meg mindent! Nálunk mozgásos mondókák, dalok és játékok várnak!


Játéktár Zeneovi

A Játéktár Zeneovi sorozatában ősztől tavaszig, téltől nyárig számtalan dalocska és mondóka kerül a fejekbe, fülekbe.

Bővebb információ az online kurzusainkról ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére