Jelenlegi hely

Nemzeti tanévnyitó Győrben, Iskolaőr program tanévnyitója Izsákon

Vége a nyári vakációnak, szeptember 1-je az első tanítási nap. Országszerte becsengetnek a közép- és általános iskolákban.

Nemezeti tanévnyitó 2023 - Győr

A győri Révai Miklós Gimnáziumban rendezték meg augusztus 31-én, csütörtökön a 14. Nemzeti Tanévnyitó ünnepséget, amin beszédet mondott Horváth Péter igazgató, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes valamint dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár. Az ünnepséget a győri általános és középiskolák diákjainak kulturális műsora színesítette. 

Rétvári Bence szerint a magyar oktatást megbecsülnünk és nem lebecsülni kell. 996-ban Pannonhalmáról indult el a sikertörténet, amelyet 2023-ban is tovább folytatunk. A tanári hivatás páratlan, arra születni kell – hangsúlyozta, felsorolta, mennyi más feladatuk van a pedagógusoknak a tanítás mellett. Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon 10–15 százalékkal kevesebb diák jut egy tanárra, mint Európában átlagosan, illetve Németországhoz képest is sokat javítottunk a pozíciónkon az oktatás területén.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint tudás nélkül nem lehet boldogulni modern világunkban, ezért a tanulás a legjobb befektetés. – Új köntösbe került a tanév rendje, megérkeztek a tankönyvek, és az iskolák is készen állnak a tanévkezdésre. Az egészségfejlesztés és a közbiztonság fontosabb helyet kap az osztályfőnöki órákon. Bővitikaz iskolaőrséget, és a gyermekfelügyeletet is meghosszabbítottásra került. Az elmúlt időszakban több új intézmény került átadásra az országban, okostantermeket alakítottak ki, fejlesztettük az iskolák elektromos hálózatát – fejtette ki az államtitkár.

"Iskola őre" program tanévnyitója - Izsák
Szintén augusztus 31-én, csütörtökön tartotta tanévnyitó ünnepségét Izsákon  "Az iskola rendőre" program.  A tanév kezdetén rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést reggel és a délutáni órákban az iskolák közelében - mndta el Óberling József  az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. Az idei tanévben is folytatódik Az iskola rendőre elnevezésű, 2008-ban elindított program, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.
   A 2023/2024-es tanévben csaknem 2900 oktatási intézményben több mint kétezer iskolarendőr vállalja ezt a feladatot a hivatásos szolgálata mellett. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a gyermekek gyalogosan vagy kerékpárral biztonságosan közelíthessék meg az iskolát.
  
    A főosztályvezető arról is beszélt, hogy a tanév során az iskolaőr is rendszeresen részt vesz az iskola életében, kapcsolatot tart a tanintézmény vezetésével, a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz az intézmény jelentősebb rendezvényein is. Bármikor bizalommal fordulhatnak hozzá az iskola munkatársai és a családok egyaránt.
    A program tapasztalatait összegezve Óberling József jelezte: szerencsére nagyon ritka, hogy a gyermekek a tanévkezdéskor iskolába menet vagy a hazafelé tartó úton halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvednének. A programot éppen azért hirdetik meg évről évre, minden tanévkezdéskor, hogy egy gyermek se sérüljön meg közlekedési balesetben nemcsak tanévkezdéskor, de év közben sem - tette hozzá.
    Gulyás Zsolt Bács-Kiskun vármegyei rendőrfőkapitány a tanévnyitón a rendőrség fontos küldetésének nevezte a gyermekek balesetmentes közlekedésre nevelését. Az évtizedes múltra visszatekintő, 15 éve elindított "Az iskola rendőre" programhoz egyre több iskola csatlakozik.
 
Új köntösben a tanév - Hosszabb tanév, hosszabb szünet

Idén a megszokottnál tovább tart majd a tanév, de az évközi szünetek is hosszabbak lesznek. Az első tanítási nap 2023. szeptember 1. , az utolsó pedig 2024. június 21. lesz. A végzős középiskolásoknak 2024. május 3-án ér véget a tanév, a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban pedig 2024. május 31-én kell utoljára menni.

Az őszi szünet október 28-tól november 5-ig tart majd, míg a téli szünetben december 22-től január 7-ig pihenhetnek a tanulók. Tavasszal március 28-tól április 7-ig nem kell majd iskolába menni a diákoknak. Az első félévet 2024 január 19-én zárják.

 

Forrás: MTI, mediaklik

   

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére