Jelenlegi hely

Állítsunk futópadot a fogyókúránk szolgálatába

Érdekes lenne megnézni egy olyan közvélemény kutatást, ami arra kíváncsi, hogy vajon mi az elsődleges motivációja azoknak, akik elhatározzák, hogy – gyakran sajnos csak mindig holnaptól – futópados edzésekkel veszik kezükbe saját egészségük védelmét. Minden bizonnyal vannak, akik az állóképességüket szeretnék javítani, vannak, akik valamely sportág kiegészítőjeként a gyorsaságukat kívánják növelni, de a legtöbben talán azok lennének, akik nemes egyszerűséggel csak fogyni szeretnének.

Természetesen a hatékony fogyókúrának a megváltoztatott étkezési szokások, mind mennyiségben, mind minőségben, illetve az egyéb, intenzív mozgásformák szintén segítségükre lehetnek, de ezek a lehetőségek már egy másik cikk tartalmát képzik. Ebben az írásban most kifejezetten a futópadra és az azzal végezhető edzésekre koncentrálunk.

Mielőtt konkrét számokkal, illetve tervekkel segítenénk a fogyni vágyókat, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a futópadoknak nemcsak a végeredmény tekintetében, vagyis hogy segít megszabadítani bennünket a felesleges kilóktól, de az odavezető úton is jelentős szerepük van, hiszen maximálisan védik szervezetünket, kímélik az ízületeket, így gyakorlatilag nullára redukáljuk a sérülések kockázatát. Természetesen a futópadnak eme védelmi funkcióit még hosszan lehetne sorolni, a lényeg azonban az, hogy valóban nagyon nehéz olyan kifogást találni, amely a futópad használata ellen szólna akár a fogyókúra eredményes kivitelezésének tekintetében is.

Miért olyan fontos ismerni a zsírégető zónát?

Egy kis túlzással a fogyókúra szinonimája a szervezetünkben felgyülemlő felesleges zsírok lebontása. Amikor nekiállunk edzeni, azonnal sajnos nem élvezhetjük az erőfeszítéseink pozitív hatásait, ami a fogyókúrát illeti. El kell tennie egy kis időnek, amikor az ún. zsírégető zónába kerülünk, például a futópadon történő edzések során. A zsírégető zóna nem más, mint az edzésnek az a periódusa, amikor a szervezetünk a lehető legtöbb energiát nem másból, mint a zsírszövetek lebontásából nyeri. Ezt az állapotot oly módon tudjuk elérni, ha a pulzusszámunkat a maximális érték 55-60%-án tudjuk tartani az edzés során. Fontos, hogy ha elsődlegesen a testsúlyunk csökkentése a célunk, akkor a szakemberek szerint ez értékek fölé nem tanácsos menni, mert akkor már az ún. kardió zónába érkezhetünk, amely már nem támogatja oly hasznos mértékben a felesleges kilóktól történő megszabadulás folyamatát. Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy meghatározzuk a maximális pulzus számunk kiszámításának módját. Ezt az értéket a legegyszerűbben úgy kaphatjuk meg, ha 220-ból kivonjuk az életkorunkat. Például egy 50 éves ember esetében a maximális pulzus percenként 170 ütés lesz és ennek az értéknek az 55-60%-nál, vagyis percenként kb. 100-as pulzusszámnál égethetjük a leghatékonyabban a kalóriákat.

Edzéstechnika a súlyfelesleg elleni küzdelemben

Az eddigiekből is talán már egyértelművé vált, hogy talán az egyik leghatékonyabb módja az eredményes fogyókúrának a futópados edzés  rendszeres alkalmazása, hiszen a futópadok esetében gyakorlatilag “steril” körülményeket biztosíthatunk az edzéseknek, így a szervezetünknek valójában csak és kizárólag a felesleges zsírszövetek égetésére kell koncentrálniuk, persze csak abban az esetben, ha megfelelő edzéstechnikát követünk.

A már említett zsírégető zóna megtalálásához ismernünk kell az éppen aktuális pulzusunkat. Amennyiben nincs külön ilyen mérő alkalmatosságunk, akkor segítségül hívhatjuk a futópadot, amely a beépített érzékelőjével segíthet ki bennünket a számunkra oly fontos értékek kijelzésével.

Persze ahány ember, annyiféle edzéstechnika vezethet eredményre. Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy vajon számunkra melyik zsírégető edzéstechnika lehet a legeredményesebb, akkor érdemes szakember segítségét kérni, aki nagy valószínűséggel az alábbi lehetőségek közül választja majd ki a számunkra legoptimálisabb edzéstípust.

Alacsony intenzitású, hosszabb edzésidő. Az ún. LISS edzésmódszer viszonylag könnyen teljesíthető, viszont több időre van szükség ahhoz, hogy megfelelő eredményeket érhessünk el. A gyors intenzitású séta és a könnyű futás (kocogás) között kell beállítani a futópad intenzitását, de megoldás lehet az egyenletesen alacsony sebesség is.

Magas intenzitású, intervallumos, ún. HIIT edzés. Ez az edzésmódszer a lehető legtöbb kalória égetésére alkalmas a lehető legrövidebb időn belül. Az edzésen belül felváltva kell kemény munka és pihenő szakaszokat alkalmazni, például 15-20 másodperces intenzív futást 8-10 másodperces pihenő kövessen. Ennek az edzésmódnak a lényege, hogy a munka részét sprintben érdemes teljesíteni, éppen ezért ezt a módszert a szakemberek már elsősorban a haladó futópad alkalmazóknak ajánlják.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére