Jelenlegi hely

Idegenvezetés a Pintér-kert Arborétumban

Időpont: 2024. február 2. péntek 10:00
A résztvevők szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra visszatekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák világába.

Az Arborétum névadója az alapító Pintér János (1879-1933) pécsi banktisztviselő, aki a népszerű kirándulóhely, a Tettye közvetlen szomszédságában álló villaépülete környezetében az 1920-as évek közepén fogott a növénytelepítési munkálatokba. Szentimentális tájképi kertet hozott létre, amelyben a főként örökzöld növények mellett mesterséges várrom, fa pavilon, két vízmedence, valamint több szobor is megtalálható.
A program részét képezi a kert középső részén elhelyezkedő Mecsek Kiállítás megtekintése is, ahol a résztvevők egy audiovizuális installáció segítségével átfogó képet kaphatnak a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeiről, valamint a legfontosabb kirándulási célpontokról.

A program időtartama: 1 óra
Részvételi díj: 1000 Ft/fő
Cím: Pécs, Tettye tér 9.

A programot a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa vezeti. Fontos a kényelmes túracipő/bakancs és az időjárásnak megfelelő öltözék megválasztása. A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. A résztvevők tudomásul veszik, hogy a programon kép-, illetve videofelvétel készülhet. A részvevők a programon való részvételükkel hozzájárulnak a kép-, videofelvétel készítéséhez, és annak a DDNPI weboldalaira és Facebook oldalaira történő feltöltéséhez, valamint a DDNPI kommunikációjához, marketingjéhez történő időbeli korlátozás nélküli felhasználásához. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság általános adatkezelési tájékoztatóját az alábbi linken ismerheti meg.

Helyszín: Pécs, Tettye tér 9.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ ITT!

Tel: +36 72 517 200

 

 

Weboldal: ddnp.hu/pinter-kert

    Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
    Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

    Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

    Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Neked ajánljuk!

    Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

    Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

    A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
    Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

    Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

    2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
    Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

    Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

    “Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
    Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

    Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

    A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
    Ugrás az oldal tetejére