Jelenlegi hely

Szórakozva tanít a KRÉTA idegen nyelvi modulja - térítésmentes nyelvtanulás egy magyar appal

Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik. Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a KRÉTA fiókkal rendelkező, magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is nagyon megszerették az alkalmazást a tesztidőszak alatt.

A KRÉTA rendszert a legtöbb felhasználó adminisztrációs felületként ismeri, de számos olyan funkcióval is rendelkezik, amely a diákok és a pedagógusok számára egyaránt rendkívül hasznos. Ilyen az Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) is, amely játékos módon segíti a gyerekek nyelvtanulását a saját szintjükön alapfoktól egészen az emelt szintű érettségiig, ezáltal ingyenes nyelvtanulást biztosítva. A modul azok számára is hasznos lehet, akik nyelvvizsgára készülnek, illetve azon fiatalabb diákok is sokat profitálhatnak belőle, akik még távol vannak ugyan az érettségitől és a nyelvvizsgától, de fontos számukra a nyelv minél mélyebb elsajátítása. Miholics Zoltán, az IFM szakmai vezetője elmondta, a fiatalok igényeihez igazodva videótartalmak állnak a több ezer elérhető lecke középpontjában, amelyek egyszerre bővítik a szókincset, javítják a kiejtést, illetve fejlesztik a beszédkészséget és a nyelvtani tudást.

Miholics Zoltán nyelvtanárként kollégáival együtt a koronavírus-járvány kirobbanását követően szembesült azzal, hogy a távoktatás miatt újfajta szemléletmódot kell beépíteni a tanítási módszerekbe, aminek elengedhetetlen részét képezték a különböző online alkalmazások. A pedagógus elmondása szerint bár korábban is használtak ilyen applikációkat, egy csapásra nagyobb szükség lett rájuk és nélkülözhetetlenné váltak.

A pécsi nyelvtanárnak nem sokkal később egy továbbképzésen mutatták be a magyar fejlesztésű appot, amit egy együttműködés keretein belül volt lehetőségük tesztelni az iskolában. 

„Nagyon megszerettem nemcsak én, hanem a kollégáim, és ami a legfontosabb, a diákjaim is, így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a KRÉTA-val azon dolgoznak, miként integrálhatnák az alkalmazást a magyar köznevelésbe. Ennek eredményeként jött létre tulajdonképpen az Idegennyelvi Felkészítő Modul, azaz IFM” – mutatott rá.

Miholics Zoltán szerint ugyan a KRÉTA rendszert a legtöbben még mindig csak adminisztrációs rendszerként ismerik, ahol a pedagógusok üzennek a szülőknek, és beírják az érdemjegyeket. Azonban az ingyenes nyelvtanulási és nyelvtanítási lehetőséget is egyre több diák és tanár kezdi megismerni és megkedvelni. Nem véletlenül, hiszen páratlanul gazdag tárház áll a tanulók rendelkezésére, ami ráadásul a nemzeti alaptanterv elvárásaihoz is maradéktalanul igazodik.

Úgy tanulnak nyelveket a gyerekek, hogy szinte észre sem veszik

Az IFM szakmai vezetője elmondta, hogy az alkalmazásban a magyarországi általános- és középiskolások számára jelenleg az angol és német nyelv érhető el: előbbi a felsőfokú nyelvvizsga, utóbbi az emelt szintű érettségi szintjéig tartalmaz tananyagokat. A Modul tanárok számára kifejlesztett felületén pedig nyelvi szintek, témák, de akár a Nemzeti alaptanterv évfolyamonként meghatározott témakörei alapján is lehet szűrni, majd kiosztani a leckéket.

„A játékos alkalmazás arra ösztönzi a felhasználót, hogy folyamatosan dolgozzon vele. A fiatalok igényeihez igazodva videótartalmak állnak a leckecsoportok középpontjában, amelyek naprakész, informatív tartalmakat adnak valós élethelyzeti szituációkban. Összesen 13 szintre bontjuk az alkalmazásban a nyelvtanulás folyamatát, ahol általában két-három szint felel meg egy nyelvi szintnek. Minden egyes szintet öt téma köré csoportosítunk, melyeken belül 10-12 leckecsoportot különítünk el. Az app előbb a kulcskifejezéseket és azok kiejtését tanítja meg játékosan a diákoknak, ami így a videós anyagban már nem lesz számukra teljesen ismeretlen” – sorolta.

Miután a tanuló megnézte a videót, az interaktív feladatok rákérdeznek annak tartalmára, a megtanult kifejezések jelentésére, ezután pedig egy nyelvi gyakorló lecke következik. A témához kapcsolódóan emellett egy chatbot segítségével párbeszédes szituációkat is lehet kezdeményezni, a nyelvtanulónak így lehetősége van arra, hogy témától függően beszélgessen egy bolti eladóval, egy orvossal vagy taxisofőrrel.

Egy-egy egység átlagosan három-hét percnyi feladatvégzést igényel, egy leckecsoport így 30-40 perc alatt teljesíthető. Az alkalmazás viszont olyannyira interaktív, hogy a diákok sokkal inkább érzik ezt egyfajta játéknak, mintsem kötelező jónak, sőt, azok a tanulók is hatalmas fejlődésre képesek észrevétlenül az alkalmazás használata során, akik egy kicsit le vannak maradva a tananyaggal.

Az IFM a tanulók számára kétféleképpen érhető el: KRÉTA appon vagy közvetlenül a KRÉTA IFM (Xeropan) appon keresztül.

Belépés az IFM tanulói felületébe a KRÉTA appon keresztül

1. Nyissuk meg a KRÉTA tanulói applikációt

2. Kattintsunk az alsó menüsoron a ‘Továbbiak’ -ra

3. Kattintsunk a ‘Nyelvtanulás’ gombra

4. Majd töltsük le a térítésmentes KRÉTA IFM (Xeropan) applikációt. A rendszer automatikusan belépteti a tanulót a KRÉTA fiókjába.

Belépés az IFM tanulói felületébe közvetlenül a KRÉTA IFM (Xeropan) appon keresztül

1. Nyissuk meg a lenti linkek egyikét

Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.application.xeropan&li...
iOS: https://apps.apple.com/us/app/xeropan-learn-languages/id899256917?ppid=f...
Web: https://kozneveles.xeropan.com/

2. Lépjünk be a nyitó oldalon a KRÉTA fiókkal. Itt fontos, hogy a KRÉTA fiókkal történjen a belépés, ekkor térítésmentes KRÉTA-n keresztül a nyelvtanulás

3. Jó tanulást!

A KRÉTA IFM tanári felület előnyei

A KRÉTA IFM Tanári moduljának segítségével a tanárok személyre szabott leckéket és feladatokat állíthatnak össze, figyelembe véve a diákok egyéni igényeit és tanulási ütemét. Az automatizált értékelésnek köszönhetően jelentős időmegtakarítást jelent ez a tanárok számára, míg az IFM interaktív leckéi segítenek fenntartani a diákok érdeklődését és motivációját, ami növeli a nyelvtanulás hatékonyságát.

Tanárok számára belépés a KRÉTA felületén keresztül

1. Nyissuk meg a KRÉTA tanári felületét

2. Digitális Kollaborációs Tér (DKT)

3. [felső menüsorban] Feladatok

4. Nyelvi feladatok

5. [képernyő jobb felső sarkában] ‘Új nyelvi feladat’ gombbal böngészhetünk az IFM, alapfoktól felsőfokig terjedő, 3 évnyi angol és német interaktív leckéi között.

- Sajtóközlemény -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére