Jelenlegi hely

Elindult az Állatbarát Olvasó Kihívás

A program célja, hogy a pedagógusokat, szülőket ösztönözze arra, hogy állatokkal vagy állatvédelemmel kapcsolatos könyvet olvassanak el közösen a gyerekekkel.

Állatbarát Olvasó Kihívás

Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány idén elindította az Állatbarát Olvasó Kihívást. Ennek célja, hogy a pedagógusokat és a szülőket ösztönözze arra, hogy

12 HÓNAP ALATT 12 ÁLLATOKKAL VAGY ÁLLATVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖNYVET OLVASSANAK EL KÖZÖSEN.

 

Könyvtárak, figyelem! Elindult az Állatbarát Könyvtár Program

Az állatbarát olvasókhoz állatbarát könyvtárak is kellenek!

Állatbarát Olvasó Kihíváshoz kapcsolódva az Alapítvány kezdeményezésére létrejött az Állatbarát Könyvtár Program, melyhez most csatlakozhat valamennyi magyarországi és határon túli magyar könyvtár.

Az könyvtárvezető vállalja, hogy az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány által hirdetett program keretein belül az alábbiakat valósítja meg intézményében:

  • amennyiben elérhető a könyvtárban az Állatbarát Olvasó Kihívás aktuális könyve, kiemelt helyre teszi, népszerűsíti a kihívást;
  • válogatást készít állatokról vagy állatvédelemről szóló könyvekből, melyet lehetőségeihez mérten népszerűsít;
  • lehetőségeihez mérten állatbarát programokat szervez a könyvtárban;
  • kihelyezi az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány által biztosított „Állatbarát Könyvtár” logót, illetve tájékoztató plakátot.

Jelentkezés: allatvedelmioktatas@gmail.com A közösségi médiában használjátok a #állatbarátkihívás2024 #állatbarátkönyvtár hashtageket!

Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány célja az állatvédelmi oktatás fejlesztése, kialakítása állatvédelemhez köthető kiadványokon, könyveken, kutatásokon, projekteken keresztül. Támogatjuk az állatvédelemről, felelős állatokról szóló könyvek, kiadványok kiadását, valamint az állatvédelmi témájú kutatásokat. A felelős állattartás népszerűsítésének érdekében ismeretterjesztő előadásokat tartunk pedagógusoknak, szülőknek és gyermekeknek egyaránt.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére