Csillagászati Hét a Planetáriumban 2024. március 18. és 24. között
március 19. kedd
- 17.00–18.00 Planetárium
Galaxisok birodalma
Dr. Gyenizse Péter 50 perces előadása
- 18.00–19.00 Látogatóközpont alsó szint
Hasznos túlélési tanácsok kezdő marslakóknak – Valódi tudomány a vörös bolygón
Dr. Kovács József (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium)
A Mars közvetlen kutatása már közel ötven éve tart. Jelenleg is féltucatnyi űrszonda kering körülötte, és távirányítású marsjárók dolgoznak a felszínén. Egyelőre azonban még távolinak tűnik a cél, hogy emberes űreszközök látogassanak el a vörös bolygóhoz, és le is szálljanak azon. Az írók és a filmesek persze már régen meghódították a Marsot. A rendkívül bő termés egyik legutóbbi példája Andy Weir The Martian (A marsi) című könyve, illetve az abból készült azonos című 2015-ös film, amelyet Magyarországon Mentőexpedíció címmel mutattak be. A film 2035-ben játszódó cselekményének fő elemei a fikciók kategóriájába tartoznak ugyan, de a hihetően hangzó fikciókéba. Az előadás során főleg a filmből kiragadott részletek – például marsi porviharok, növénytermesztés marsi talajban, nyomástartás duct tape-pel, gravitációs parittya, kommunikáció a Földdel, mesterséges gravitáció forgással, űrhajóskesztyű-hajtómű, stb. – alapján kísérletet teszünk arra, hogy megvilágítsuk, mai tudásunk szerint mindezek mennyire állják meg a helyüket, vagy mennyire rugaszkodtak el a valóságtól, akár csak filmes szempontokból is.Dr. Kiss L. László (csillagász, akadémikus, MTA CSFKI, Budapest)
Jegyárak a hétköznapi programokra:
Előadások: 1200 Ft (18.00 órai)
Planetáriumi előadások: 1800 Ft, diák, nyugdíjas, pedagógus 1500 Ft
Napijegy: (a 17.00 és 18.00 órás programok) 2100 Ft, diák, nyugdíjas, pedagógus 1700 Ft
További információk és programok ITT