Jelenlegi hely

A Debreceni Nemzetközi Iskola oktatási módszerei: mitől lesznek a diákok önálló, kreatív tanulók?

Milyen szempontokat találunk fontosnak iskolaválasztáskor? Vajon mitől lesznek aduászok gyermekeink a munkaerőpiacon? Nehéz döntés, rengeteg a szempont, a tanár személyétől kezdve a tanterven át, a tanítási módszerig, vagy akár az iskola elhelyezkedéséig.

Vajon mérlegeljük a folyamatosan változó jövőre való felkészítést? A ma általános iskolát kezdő gyerekek 65%-a végül teljesen új, még nem létező munkakörökben fog dolgozni – ez derült ki a Világgazdasági Fórum 2016-os “A munkahelyek jövője” című kutatásából.

Nem könnyű a pedagógusoknak a megszokások, a bevett rutin és az állami kerettanterv mellett alkalmazkodniuk az új kihívásokhoz. Még nehezebb a diákokat pedig fel kell készíteni arra, hogy megbirkózzanak a kiszámíthatatlan jövőbeli élethelyzetekkel.

A 10-15 év múlva szükséges készségek teljesen különbözőek, mint amire most vagy évtizedekkel ezelőtt szükségünk volt. Nyilvánvaló, hogy az oktatásnak lépést kell tartania ezzel a fejlődéssel.

A Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) az International Baccalaureate, azaz a Nemzetközi Érettségi oktatási rendszerét használja.

Ennek az alapjait érdemes megismerni:

1.A tanítás kutatásra épül: 

nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tanulók megtalálják az információkat és egyre átfogóbban megértsék azt.

2.A tanítás a megértésre összpontosít: 

a témák feldolgozása a megértés elmélyítése érdekében történik. Ez segít a tanulóknak az összefüggések megértésébeni, így tudják átültetni a tanult anyagot valós élethelyzetekbe és ennek köszönhetően emlékeznek egy életen át a megtanultakra.

3.A tanítás a hatékony csapatmunkára és együttműködésre épít: 

ez nemcsak a diákok közötti csapatmunkára, de a tanárok és a diákok közötti együttműködésre is vonatkozik. Az egész osztálynak egy közös célja van: a tanultak valódi megértésére, hiszen csak így marad emlékezetes a tananyag.

A tanárok hogyan készíthetnek fel egy tanuló arra, hogy megértse: a tanulás a saját felelőssége?

Ehhez fontos, hogy a diák önálló tanulóvá váljon, képes legyen egyedül összetett feladatok megoldására.

Az IB oktatási program hétköznapi helyzetekhez és kihívásokhoz kapcsolódó esettanulmányok (problémamegoldás) segítségével fejleszti a diákok készségeit.

Míg a tanulási módszerei elősegítik a szociális, kutatási, gondolkodási, kommunikációs és önmenedzselési készségek fejlődését.

Mitől lesznek aduászok a munkaerőpiacon? Hogyan jutnak el ezektől a módszerektől a „foglalkoztathatósági készségekig”?

Az IB oktatási programjával és tanulási módszereivel válnak a fiatalok “független tanulókká”,

akik valóban felelősséget éreznek a személyes és szakmai fejlődésükért, képesek lesznek megoldásokat találni komplex problémákrabismeretlen helyzetekben, egy folyamatosan változó világban. 

Hogy néz ki egy óra az ISD-ben?

Egy nyolcadikos dizájn óra alatt arra kérik a diákokat, hogy próbáljanak egy stabil hídszerkezetet készíteni.

Ehhez szükség van kreatív gondolkodásra, az építési lehetőségek feltérképezésére, életszerű problémák megoldására, és arra, hogy szokatlan anyagokat párosítsanak egymással. A gyerekek csapatokban dolgoznak, megállapodnak a feladat során elérni kívánt célokban, valamint egymás között és a tanárral is folyamatos párbeszédben vannak az elért eredményekről, a felmerült kihívásokról.

Értékelések

A hagyományos iskolai értékelés legtöbbször úgy zajlik, hogy a kiadott anyagot bemagoló diák egy előre megadott időpontban dolgozatban számot ad róla. Függetlenül a körülményektől, a diák képességeitől vagy előzetes tudásától.

Az IB értékelési elvei mögött ezzel szemben a diákok készségei és tényleges tudása áll, és hogy hogyan tudják alkalmazni a tudásukat ismerős és ismeretlen szituációkban is.

Az ISD-ben a diák teljesítményét már a tanulás közbeni értékeli a tanár: folyamatos visszajelzést ad a feladat kapcsán, így a diáknak lehetősége van megérteni a hibát és kijavítani azt. Ezen kívül a tanár figyelembe veszi a diák előzetes tudását, hogy ennek megfelelően alakítsa ki a tanulási egységeket, így gyakorlatilag egyénre tudja szabni az oktatást.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére