Jelenlegi hely

Jacques Villeglé- A város falain című kiállítás megnyitója

 

Időpont: 2024. június 20. (csütörtök) 18.00-20.00
Helyszín: M21 Galéria (Pécs, Major utca 21.)
A Zsolnay Örökségkezelő Nkft. m21 Galériája Magyarországon először mutatja be Jacques Villeglé (1926-2021), a pop-art előfutárának és a street art hírnökének munkásságát, akinek műveivel a párizsi Centre Pompidou és a New York-i MOMA látogatói is megismerkedhettek.

A város falain című kiállítás egy kivételes, több, mint 140 alkotásból álló együttest vonultat fel, amely 74 év alatt, 1947 és 2021 között készült.
A kiállítás a művész munkásságának minden aspektusát bemutatja: közvetlenül az utcáról származó, tépett plakátok; a falakon talált graffitikből, filmekből, matricákból, kriptográfiákból (kódolt üzenetekként megfogalmazott rajzok-ragasztások) származó ábécék. Jacques Villeglé 1949-ben készítette első szakadt plakátját, 1950-ben az első filmjét, 1969-ben pedig az első szociálpolitikai grafikáját. Ezeket vászonra, palatáblára vagy háromdimenziós szoborban, majd pedig közvetlenül a falakra készítette óriási sablonok segítségével.

A 2000-es években az utcán talált matricáit, akárcsak plakátjait, spontán kollázsokbankombinálta, tanúskodva arról a szoros kapcsolatról, amelyet a művész munkássága során amindennapi élet, a populáris művészet és a professzionális művészet között épített ki. Villeglé voltaz első művész, aki az utca nyelvét a múzeumba vitte. Bizonyos értelemben ő volt az első szószólója a névtelen emberek által létrehozott városi költészetnek. A műalkotás befogadását másfajta módon közelítette meg, ezért sok street art művész számára ő egyszerre előfutár és viszonyítási pont.

A kiállítás kurátora Thierry Raspail, a Jacques Villegé Örökség tiszteletbeli főkurátora, a lyoni kortárs művészeti múzeum és biennálé létrehozója. A Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ezúton is köszönetet mond a párizsi Fonds de Donation Villeglé-nek, hogy hozzájárult a Pécsett kiállított művek kölcsönzéséhez. Külön köszönet illeti Valérie Villeglé-t felbecsülhetetlen támogatásáért és kutatómunkájáért.

Bővebb információk ITT
 

A kiállítással egyidőben zajlik a pécsi Street-Up fesztivál, szintén a Zsolnay Örökségkezelő Nkft szervezésében!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére