Jelenlegi hely

Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat! (5.)

Idén tizenketten vehettek át elismerést a Terézanyu pályázat eredményhirdetésén. A pályázaton részt vevő nők az önelfogadás nehézségeiről írták le saját tapasztalataikat.

Első helyezést ért el R. Kelényi Angelika Budakalászról, második lett Balogh Éva Budapestről, harmadik díjat nyert megosztva Gáspár Adrienn Erdőkertesről és Richter Anikó Budapestről. Különdíjban részesült az egri Fejes Szonja, a budapesti Stoffer Abigél, a szegedi Pásty Júlia, a szentmártoni Marcutiu-Rácz Dóra, a fővárosi Törék Eszter, az alsószentiváni Fejes Ágnes, a kecskeméti Kollárik-Nemes Mónika és a nádasdi Legáth Tiborné. A 12 győztes nő között összesen mintegy 700 ezer forint értékű díjat osztottak szét - közölték a szervezők az MTI-vel.

A márciusban meghirdetett Szeresd önmagadat jobban, mint felebarátodat! című pályázatra összesen 320 nő küldte el személyes történetét az önelfogadás sokszor nehezen elsajátítható képességéről vagy ritkán megélt élményéről. A pályázatokat Rácz Zsuzsa, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója, Dobó Kata színésznő, Seres Andrea nyíregyházi szülész-nőgyógyász, D. Tóth Kriszta újságíró és Pásztor Anna énekesnő zsűrizte.

A 2010-ben indult Terézanyu pályázat célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. A kezdeményezés középpontjába minden évben egy tabutéma kerül, arra ösztönözve a résztvevőket, hogy őszintén és kendőzetlenül írjanak tapasztalataikról, érzéseikről, ezzel is támogatva a témáról való párbeszéd elindulását.

A kiemelkedő írásokat hétről-hétre olvashatod nálunk!

Fejes Szonja: Boldogság

Kamasz koromban apa egyszer megkérdezte tőlem, hogy szerintem mi az élet értelme. Nem igazán értettem, miért kérdezi, hiszen egyértelműnek tűnt a válasz.

- Az, hogy minél jobban élvezzük ki a napot, és hogy boldogok legyünk – feleltem neki. Apa megbocsátóan mosolygott, és azt mondta:

- Még fiatal vagy, és sok dolgot nem értesz. Majd te is rájössz, hogy nem lehet ilyen önzőnek lenni. Amikor majd családod lesz, megtanulod, hogy a saját boldogságodnál sokkal fontosabb az ő jólétük. Felelősséget kell vállalnod, dolgozni értük, és háttérbe szorítani önmagadat.

Nem válaszoltam, de nem győzött meg arról, hogy az embernek mindenképp fel kell áldoznia magát másokért. Akár önzés, akár nem, én leginkább boldog akartam lenni.

Azt gondoltam, apa azért beszél így, mert ő nem teljesíthette be a gyermekkori álmát. Mindig is erdész akart lenni, imádta a természetet. Hazahozta a tarlón talált törött lábú őzet, árván maradt vércsefiókákat nevelt fel. Sajnos azonban akkor még csak az ország másik felében volt erdészeti szakközépiskola, és a falun élő nagyszüleim nem engedhették meg maguknak, hogy olyan messzire menjen tanulni. Apából így műszerész lett, és a közeli városban helyezkedett el. Ott ismerkedett meg anyával, akivel hamarosan összeházasodtak. Vettek egy lakást, megszülettek a gyerekek, apát pedig néhány év múlva kinevezték üzemvezetőnek. Ettől kezdve értünk és egy egész gyárért is felelősséget érzett. Sokat dolgozott, a helyi közösség elismert tagja lett, egyre többet keresett, a gyermekeit a legjobb iskolába járatta. Mindenki által irigyelt életet élt.

Közben azonban állandóan fáradt és feszült volt. Gyakran hallottam tőle, hogy ő folyton csak áldozatot hoz a családért, így mi is tartozunk neki annyival, hogy jól viselkedünk.

Én azonban nem voltam mintagyerek. Állandóan álmodoztam, lázadtam, és nem tiszteltem a szabályokat. Tanulás helyett különféle történetek kitalálásával szórakoztattam magam, író akartam lenni. Apa minden erejével azon volt, hogy kiverje a fejemből ezt a bolondságot, és józan, két lábbal a földön álló embert neveljen belőlem. Végül aztán elérte, amit akart, teljesítettem az álmát: elvégeztem a jogi egyetemet, és sikerült jó állást találnom.

Néhány év múlva bezárt a gyár, ahol apa dolgozott. Ekkor elhatározta, hogy azt csinálja végre, ami igazán boldoggá teszi, amit mindig is szeretett volna. A napjai nagy részét a közeli kis akácerdő melletti telkén töltötte a méheivel, postagalambokat vásárolt, amelyekkel versenyezni kezdett. Vett egy építési telket is, hogy a hosszú évek alatt összespórolt pénzéből megépítse álmai házát. Boldogan tervezgette a jövőt.

Alig két hónap múlva azonban kiderült, hogy rákos. A daganat már áttétes volt, fél évet jósoltak neki az orvosok.

Apa egy ideig még kijárt a méhésztelkére, leült egy fatönkre, és hallgatta a madarak énekét, az ágak között bujkáló szél hangját. Aztán már felállni sem maradt ereje. Lefogyva és gyöngén feküdt a kórházi ágyon. Miközben a kemoterápiás oldat csöpögött a vénájába, azt mondta, gondolatban a galambjaival versenyzik, álmaiban pedig az erdőben jár. Egyszer megjegyezte:

- Bár több időm maradt volna arra, amit igazán szeretek! Bár több időm lett volna boldognak lenni!

Utána már morfiumtapaszokkal csillapították a fájdalmait, ritkán volt tudatánál. A halála előtti estén azonban megfogta a kezemet, és annyit mondott:

- Írj!

Soha többé nem beszéltem vele.

Apa halála után néhány héttel kiderült, hogy babát várok. Akkor már egy éve próbálkoztunk sikertelenül a párommal. Kétségbeesés, fájdalom és boldogság között vergődtem. Aztán növekedni kezdett a méhemben az új élet, és igyekeztem rá figyelni.

Néhány év múlva ugyanolyan életet éltem, mint egykor apa. Két gyerek, felelősségteljes munka, nagy ház. Mégis úgy éreztem, valahol a közigazgatási határozatok meghozatala, a befizetendő számlák, a mosogatóban halmozódó edények és a szétdobált játékok között elvesztem. Állandóan fáradt és türelmetlen voltam. A kötelességeim szorításában éltem, alig jutott időm másra.

Sokszor eszembe jutott apa, és az, amit mondott nekem. Egy nap aztán takarítás helyett leültem írni. Rögtön magával ragadott az élmény, kiszakított a hétköznapokból, újra álmaim világában barangoltam. Úgy éreztem, megint önmagam vagyok. Ezután mindig loptam egy kis időt magamnak az írásra. Formálódó regényem egyfolytában izgalomban tartott, teregetés közben és az unalmas értekezleteken is a folytatáson agyaltam.

Ekkor jöttem rá, apa mit akart mondani nekem az utolsó szavával. Ne várjak azzal, amit igazán szeretnék csinálni. Nem önzés, ha nem mások álmainak beteljesítése a cél, hanem a sajátomé. Nem kell áldozatnak éreznem magam az életemben. Ha foglalkozok a saját boldogságommal, az azoknak is jó, akiket szeretek. Éreztem, hogy a bennem újra feléledő tűz fénye kisugárzik a családomra is.

Jövő héten folytatjuk!

Ha nem várnál addig: látogass el Terézanyuhoz!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére