Jelenlegi hely

Az új Pécsi Alternatív Iskola szülői tájékoztatója a Misina TetőPonton

Egy induló, alternatív, a frontális oktatás helyett a projektmunkát előnybe részísítő iskola bemutatkozó napja.

 
Kedves érdeklődő Szülők!

Szeretettel meghívunk Titeket az új pécsi alternatív általános iskola első tájékoztató eseményére.
A rendezvényen megismerhetitek az alapító csapatot, bemutatjuk az induló iskola legfontosabb alapértékeit, tervezett programját, a megvalósulás ütemezését és a részvételi lehetőségeket. Egy rövid workshop keretein belül szeretnénk megismerni a Ti elképzeléseiteket, igényeiteket is. Ezzel rögtön egy kis betekintést nyerhettek az iskola szellemiségébe, ami a frontális oktatás helyett a projektmunkát részesíti előnyben.
 
Természetesen lehetőségetek lesz kérdezni is.
 
Az esemény első sorban szülőknek szól, pedagógusok és segítő szakemberek részére külön tájékoztatót fogunk tartani.
 
Ez az esemény felnőttekre van tervezve, sajnos gyerekfelügyeletet nem tudunk biztosítani, kérjük megértéseteket.
 
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérünk, részvételi szándékodat jelezd az űrlap kitöltésével (ha többen jönnétek, azt is jelezzétek).
 
Mi már nagyon várjuk, hogy találkozzunk!
 
Az Alapító Csapat
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére