Jelenlegi hely

Emmi: jelentősen csökkent az igazolatlan iskolai hiányzások száma

Átlagosan mintegy 15 százalékkal csökkent az iskolákban az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzások száma a 2013-14-es tanévben az azt megelőzőhöz képest - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyi államtitkársága vasárnap az MTI-vel.

 

A kormány 2010-ben döntött arról, hogy a tanköteles korú gyermekeknél a rendszeres iskoláztatáshoz köti a családi pótlék kifizetését. Így ma már - életkortól, szociális helyzettől függetlenül - felfüggesztik a családi pótlék utalását azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke több mint 50 órát hiányzik igazolatlanul - emlékeztettek.

A közleményben idézték Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt, aki szerint ennek a szabályozásnak is köszönhető, hogy mára jelentősen csökkent az iskolai hiányzások száma.

Míg a 2009-10-es tanévről a 2012-13-asra 35 százalékkal, addig az idén júniusban véget ért 2013-14-es tanévre további 15 százalékkal csökkent átlagosan ez az arány - ismertették az adatokat.

 

Forrás: MTI<

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére