Jelenlegi hely

Őszi tábor lázadó lányoknak- Pécsen

Időpont: 2024. október 28.-november 1.
Helyszín: Pécsi Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17.)
A nagy érdeklődésre tekintettel újra tábort szervezünk 13-18 éves lányoknak Pécsen!

A táborba első sorban Pécsen vagy környékén élő lányok jelentkezését várjuk. A többi jelentkező várólistára kerül, és a szabad helyek függvényében, önköltségesen vehetnek részt a táborban.

Az ötnapos program során a résztvevő lányok fejleszthetik:

  • önbecsülésüket és önismeretüket
  • megismerkednek az egyenlőségre és kölcsönösségre épülő párkapcsolatok jellemzőivel
  • tanulnak a szexuális és reproduktív egészségről
  • a nem kívánt terhesség és a nemi betegségek megelőzéséről
  • elemzik a szépségkultusz, a média hatását az énképükre
  • felismerik az erőszak figyelmeztető jeleit és az erőszak különböző formáit
  • eszközöket kapnak a párkapcsolati, szexuális és iskolai erőszak kortárs áldozatainak támogatásához és a segítségkéréshez.

Az interaktív foglalkozásokat délelőtt 9.30 és 12.50 között tartjuk, délután pedig szabadidős programokkal készülünk, amik legkésőbb 17 óráig tartanak mint jóga, filmnézés, közösen alkotó kreatív foglalkozás, önvédelmi edzés és hasonló izgalmas programok!

A délelőtti foglalkozások a PATENT Egyesület és a NANE Egyesület közös iskolai erőszak-megelőző programjának interaktív gyakorlataira épülnek. A programokat a két szervezet képzett önkéntesei vezetik. A foglalkozások egymásra épülnek, ezért olyanok jelentkezését várjuk, akik a tábor minden napján részt tudnak venni.

Helyszín: Pécsi Civil Közösségeki Háza, Szent István tér 17, 7624

A táborban ebédet biztosítunk. Figyelem: a tábor NEM ottalvós!

Résztvevők száma: max. 25 fő

Részvételi díj: 100 % - 50.000 forint/fő.

Kedvezményes részvételi díj: 50% -  25.000 forint/fő.

Kérjük, a jelentkezési lapon jelöljétek be a vállalt részvételi díjat.

Jelentkezési lap ITT

Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 30.

A táborra az első 25 jelentkezést tudjuk fogadni, amennyiben a helyek betelnek, a jelentkezési időszak hamarabb zárul. A résztvevőket és szüleiket október 3-ig értesítjük.

Információs felület ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére