Jelenlegi hely

Jelentősen nő az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek száma

A kormány jelentősen kiterjeszti az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek körét, a feladatra fordítható összeg pedig jövőre megközelíti a 60 milliárd forintot - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A tárcavezető szólt arról, hogy a 3 éves kort betöltők kötelező óvodáztatása nemcsak oktatási, pedagógiai segítséget jelent a hátrányos helyzetű családoknak, hanem az étkeztetés biztosítását is. Ha csak egy éhező gyermek van Magyarországon, az is sok - jelentette ki, ízléstelennek nevezve az ezzel kapcsolatos "számháborút". Mindannyiunk célja, hogy minél kevesebben legyenek és ha lehet, teljes mértékben felszámoljuk azt, hogy vannak, akik nem jutnak minden nap meleg ételhez - fogalmazott.

Azt is bejelentette: 2016. január 1-jétől ingyenes étkeztetésben részesülnek azok a bölcsődés és óvodás gyerekek, akik családjában az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 130 százalékát. Ez egy széles kategória, amely a szegénységgel fenyegetettek 100 százalékát lefedi - emelte ki Balog Zoltán, jelezve: esetükben az állam vállalja át a költségeket.

Az idei nettó minimálbérrel - 66 ezer 483 forinttal - számolva ez azt jelenti, hogy azon gyerekek étkezhetnek ingyen, akiknél az egy főre eső összeg 86 ezer 428 forint alatt van. Ez érvényes például egy egy kereső felnőttből és egy gyermekből álló családra, ha az egy főre eső nettó jövedelem 172 ezer 856 forint alatt van, míg egy két kereső felnőttből és két gyermekből álló családban a nettó összjövedelemnek 345 ezer 712 forint alatt kell lennie a támogatáshoz - ismertetett példákat Balog Zoltán.

Kérdésre elmondta: a jövedelem önbevallásos lesz és legalább a gyermekek kétharmadára kiterjed az ingyenesség. Azon rétegeket pedig biztosan érinti, akik a közfoglalkoztatásban dolgoznak vagy alacsony jövedelműek - tette hozzá.

A tárcavezető szavai szerint jelenleg is komoly tömegek részesülnek ingyenes vagy támogatott étkeztetésben, a bölcsődések esetében 26 százalék, az óvodásoknál 46 százalék, míg az általános iskolások körében 58 százalék ez az arány. Kiemelte azt is, hogy a feladatra fordítható összeg 2015-ben 60 milliárd forintra nő. A költségkeretet 2010 és 2014 között 29 milliárdról 50 milliárd fölé emelték, emellett a nyári étkeztetés keretét is jelentősen növelték.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a menzák kínálatának egészségesebbé és vitamindúsabbá tétele érdekében megnövelik az alma arányát a heti étrendben.

További, a szegény családokat segítő intézkedések közé sorolta, hogy január 1. óta a családi adókedvezményt igénybe lehet venni az egészségügyi járulék és a nyugdíjjárulék terhére is, ami azt jelenti, hogy ma már nem lehet olyan család Magyarországon, amely ne részesülne gyermekek után járó adókedvezményben, ami 10 ezer forintos növekedést jelent havonta.

Balog Zoltánt kérdezték az élettársi kapcsolatban élők otthonteremtési támogatásának feltételeiről is, amire azt válaszolta, hogy ugyanazon szabályok vonatkoznak majd rájuk, mint a házasságban élőkre. Megjegyezte azt is: további könnyítések lesznek a jövőben a családi adókedvezmény igénybe vételére a mozaik családoknál, vagyis ahol a gyermekek nem ugyanabból a házasságból születtek.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére