Jelenlegi hely

Pannon Filharmonikusok: Fantasztikus klasszikusok, fantasztikus magyarok sulisoknak a Kodály Központban

Időpont: 2025. május 3. (szombat) 18.00
Helyszín: Kodály Központ, Kocsis Zoltán terem (Pécs, Breuer  Marcell sétány 4.)
A magyarok a világ népességéhez képest kevesen vannak, de számos helyen világraszólót alkottak, így van ez a zenében is.

 

Fantasztikus magyar szerzőktől hallgatunk, vagy épp éneklünk közösen, ismét vendégegyüttessel: a pécsi Bartók Béla Leánykarral.

Sokszor hallani olyan vélekedéseket, hogy míg a Nyugat-európai országok már évszázadokkal ezelőtt ontották az olyan zeneszerzőket, akik nagyszabású, többszólamú műveket, operákat, szimfóniákat, hangszeres műveket komponáltak, addig Magyarországon a zenei élet alig létezett, és az itt alkotó szerzők nyugati testvéreik halvány visszfényei voltak csupán.

Bár van valóságalapja ennek a gondolkodásnak, mégsem teljesen igaz. Sőt, a magaskultúrát évszázadokon át szorongató háborúskodásnak volt egy előnye is, mely a 20. században zeneileg is különlegessé tette a magyarokat: míg nyugaton az autentikus népzene beolvadt a műzenébe, addig Magyarországon még a 20. század elején is gazdagon virágzott egy olyan népzenei kultúra, ami teljesen független volt a Nyugat-európai műzenétől, és zeneszerzők sokaságát ihlette meg.

Ezekből a művekből hallhatunk néhányat ezen a koncerten, ahogyan kórusok és hangszerek is népdalt énekelnek. A Fantasztikus klasszikusok sorozatban a házigazda zenepedagógus kultúrtörténeti csemegékkel, párhuzamokkal, a népzene és néptánc komolyzenét ihlető, inspiráló hatásával is megismerteti a fiatalokat.

A koncert célja annak felmutatása, hogy a nemzeti kulturális hagyomány nem csupán tradicionális formában őrizhető meg és adható tovább, hanem bárki a saját ízlésének, formanyelvének és műfajának megfelelően alakíthatja és gondolhatja újra azt.

Műsor:

  • Bartók Béla: Ne menj el
  • Farkas Ferenc: Régi magyar táncok – Lapockás tánc, Ugrós
  • Bartók Béla: Huszárnóta
  • Bartók Béla: Magyar képek – Este a székelyeknél
  • Weiner Leó: Divertimento – Rókatánc
  • Kodály Zoltán: Magyar rondó
  • Kodály Zoltán: Népdalválogatás
  • Kodály Zoltán: A csitári hegyek alatt
  • Astor Piazzolla: Libertango

Közreműködik:

Bartók Béla Leánykar (karig.: Rózsa Bernadett)
Gandhi Gimnázium Hagyományőrző Együttese (együttes vez.: Horváth Krisztián)

A sorozat állandó házigazdája: Horváth Krisztián

Vezényel: N. N.


Bérletár: 9490 Ft

Jegyár: 3490 Ft

Jegyek kaphatók a Jegymesteren és Kodály Központ jegypénztárában.

Információk ITT

                               

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére