Jelenlegi hely

"Egy nap a természetért"- Családi nap

Időpont: 2024.október 12. 09.00-13.00
Helyszín: Kökényesi tó
Egy igazán természetközeli eseményt ajánlunk  a családosoknak 2024 október 12-én délelőttre.

Érdekes előadások, környezettudatos játékok, kézműveskedés, értékes tombolanyeremények és sportprogramok várnak minden érdeklődőt. Sőt, már most elkezdhetitek a hangolódást, hiszen egy általános iskolásoknak szóló rajzpályázattal is készülünk a rendezvényt megelőzően!  Mindezzel pedig nem csak a fenntarthatóságra hívjuk fel a figyelmet, hanem egy jó ügyet is támogatunk!

Fontos számunkra, hogy jó ügy mellé álljunk, nem véletlen, hogy idén már 3. alkalommal rendezzük meg az Egy nap… társadalmi felelősségvállalás kezdeményezésünket!

Ezúttal a fenntarthatóságot és a természet védelmét tettük a nap témájává, az alábbi felkiáltással: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Ezzel a felkiáltással hoztuk létre, az Egy Nap a Természetért programot és persze azért, hogy a környezettudatosságot és fenntarthatóságot közelebb hozzuk mindenkihez.

A rendezvényen amellett, hogy ezekre az aktuális témákra játékosan és élményközpontúan hívjuk fel a figyelmet, a Zöld-Híd Alapítványt (Öko-Kuckó) szeretnénk támogatni: Segítsük mi is őket abban, hogy a lakosságot a fenntarthatóság iránt még elkötelezettebbé tehessék nap mint nap!

Mutatjuk milyen programokkal várunk! Pattanj bringára és gyere el!

Programok:

9:00 Köszöntő: Erős Gábor az RG-STÚDIÓ tulajdonosa és a Te Utad Alapítvány alapítója megnyitja a rendezvényt.

9:20-tól napindító programok:  A könnyed mozgásra vágyóknak Napindító Jógaóra kb. 60 percben a Jóga Tan Ma jógaiskola oktatóival, akik álló helyzetben kivitelezhető Ha-Tha jóga gyakorlatokkal várják az érdeklődőket. Semmiféle segédeszköz, vagy előzetes képzettség nem szükséges, csupán kényelmes ruházat és nyitottság.

Séta a tó körül: Dudás György biológus tart fakultatív családi túrát sétálni vágyóknak. A tó körüli séta alatt számos természeti kincsről tudhatnak meg izgalmas érdekességeket a kicsik és a nagyok.

10:30 Fenntarthatóság és környezettudatosság: Kántor Noémi környezetkutató mesél arról, hogy milyen kihívásokkal szembesülünk ma és hogyan tudjuk hatékony megugrani ezeket egy harmonikusabb életért a természettel.

10:50 Vegyél hazait! A Pécsi Kosár Közösség előadásában azt járja körül miért jár jól mindenki azzal, ha helyi termékeket vásárol.

11:10 Bici busz biciklis közlekedésről mesél Kincses Márk.

11:30 A természeti környezetünkről mesél a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti nevelési Osztályának képviseletáben Pallos-Rózsa Anita, környezeti nevelő.

12:00  „Egy lap a természetért” rajzpályázat eredményhirdetés. Pályázat részleteiért kattints »»ide««!

12:15 Tombola sorsolás:értékes nyeremények várnak! A Zöld-Híd Alapítványt támogatjuk a tombolából befolyó összeggel!

12:45  Rendezvény zárás – Bringára fel! Biciklis kör a tó körül a nap levezetéseként.
 

9 és 13 óra között folyamatosan várjuk az alábbi programokkal az érdeklődőket:

  •  Keresd Bajusz Jocit, aki a sportos életmódra ösztönöz szuper játékokkal, célbadobással, célbarúgással, lengőtekével és lengőtenisszel.
  • A Zöld-Híd Alapítvány (Öko-Kuckó) játéksarokkal és kézműveskedéssel várja az érdeklődőket .
  • A Madártani Intézet játéksarokkal várja a gyerekeket.
  • A Mecsekerdő Zrt. játékos foglalkozással mutatja be az erdő kincseit.
  • Öko takarítószerekkel Kántor Marica települ ki és válaszol az érdeklődők kérdéseire.
  • Mennyei mézekkel (és jobbnál jobb sztorikkal) Szokoly Károly várja az érdeklődőket a Szokoly Méhészettől.
  • Vörös Jutka öko kézműves foglalkozást tart.

A rendezvény helyszínén frissítő italok és aprósütik, pogácsák korlátozott mennyiségben elérhetőek lesznek majd! A tűzrakóhelyek szabadon használhatóak a program ideje alatt.

Információk ITT

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére