Jelenlegi hely

"Egy életem"- Mucsi Zoltán életrajzi stand up estje

Időpont: október 8. (kedd) 19.00
Helyszín: Kodály Központ
Az EGY ÉLETEM sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről.

 

A forgatókönyvet itt valóban az élet írja.

Kapa. Egy ország hívja így. Szinte mindenki ismeri és szereti őt. Pedig cseppet sem indult könnyen a pályafutása. Lakatosnak tanult, de valójában focista szeretett volna lenni. Egy váratlan fordulattal segédszínész lett belőle a Szolnoki Szigligeti Színházban. Azt mondja, ekkor megette őt a színház: 15 évig szinte ki se lépett a falai közül.

Az egysoros szerepekből küzdötte fel magát a főszerepekig. Hamarosan a „nagyvilág” is felfigyelt rá: Pestre került, ahol sorban jöttek a színház és film főszerepek. Megismerkedett Scherer Péterrel és beindult a legendás Kapa-Pepe páros. És azóta szinte megállás nélkül robog a pályán.

Ezen az estén Mucsi Zoltán kiáll a nézők elé és elmeséli élete legfontosabb történeteit. Persze nem véresen komolyan, hanem olyan „Kapásan”. Az abonyi gyerekkortól a szolnoki hírlapkézbesítő állásig, a drámai szerepektől a villanyszerelő jelenetig, a Jancsó filmektől a Tóth Jánosig. Természetesen a magánéletéről, családjáról is mesél, hiszen nélkülük nem lenne teljes az élete.
 

Vigyázat, veszélyesen vicces tartalom!

Jegyek, információk ITT

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére