Jelenlegi hely

Minden megyében infopontokkal segíti a tanévkezdést a Kello

A főváros mellett valamennyi megyében információs pontokkal segíti a tanévkezdést a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

 

Arany László Tamás, a Kello ügyvezető igazgatója a szervezet megújulását bemutató fővárosi nyílt napon pénteken elmondta: az infopontokkal szeretnék az iskolákat és a családokat egyaránt segíteni, tanszerekkel, taneszközökkel és különböző kiadványokkal. A Kello-pontokon tájékoztatást is tudnak adni a szülőknek a tankönyvellátással kapcsolatos kérdésekről.

Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra, hogy az oktatás-fejlesztési koncepció részeként átalakult a tankönyvellátás rendje, új tankönyvtörvény született és közérdekű állami feladattá vált a tankönyvellátás, ami a Kello hatáskörébe tartozik.

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) Budapesten kétnapos, ingyenes rendezvényen mutatja be megújult arculatát és kibővített termékkínálatát pénteken és szombaton.

Az esemény első napját szakmai előadások színesítik majd, szombaton pedig a termékkínálat kapja a főszerepet. A kiállító partnerek bemutatják széles körű választékukat: tanszereket, taneszközöket, fejlesztő és logikai játékokat.

 

Hol találod az információs pontokat? Kattints ide!

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére