Jelenlegi hely

OÉTI: a közétkeztetésben az egészségügyi szempontoké az elsőbbség

A közétkeztetés átalakításánál elsősorban az egészségügyi érdekeket kell figyelembe venni, hiszen a betegségek kialakulása szorosan összefügg a táplálkozással - mondta Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgató-főorvosa az MTI-nek hétfőn adott interjújában.

A szakember úgy véli, a minőségi, a helyesen elkészített ételeket nem elsősorban az alapanyagok ára határozza meg. Az OÉTI által kidolgozott közétkeztetési rendelettervezet reményei szerint a jövő évi óvoda és iskolakezdés előtt életbe lép. Ajánlások már most is vannak, de ezt a közétkeztetésben résztvevők egy része nem tartja magára nézve kötelezőnek.

Martos Éva emlékeztetett arra, hogy egy 2009-es országos óvodai közétkeztetési felmérés drámai eredményeket hozott. A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy az óvodában felszolgált menüsor táplálkozási kockázatot hordoz. Nagyon sok sóval készítették az ételeket, a kalcium mennyisége viszont messze elmaradt a kívánatostól, kevés volt a zöldség és a gyümölcs. A konyhatechnikai eljárások sem voltak megfelelőek, az ételek zsírosak voltak, a diétás étkezés pedig gyakorlatilag megoldatlan volt a közétkeztetésben.

A főigazgató-főorvos szerint egy sokszereplős területet kell a lehető legjobban szabályozni, hiszen számos érv és ellenérv hangzik el a közétkeztetésben résztvevőktől és a szülőktől egyaránt.

A rendelettervezet kidolgozásánál figyelembe vették a nemzetközi standardokat, amelyek előírják, hogy milyen közétkeztetést kell biztosítani az egyes korosztályoknak. Mára egyértelmű vált ugyanis, hogy a táplálkozás megválasztása nagyban összefügg a későbbi betegségek - cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás - kialakulásával.

Martos Éva beszámolt arról is, hogy júniusban megismételték a korábbi felmérést, és az adatok nem sokban tértek el a 2009-es eredményektől. Példaként említette, hogy a napi sóbevitel még mindig háromszoros, a megengedett 2 gramm helyett 6,7 gramm volt, a napi kalciummennyiség 270 milligramm volt a kívánatos 520 milligrammal szemben. A korábbinál jobbnak tűnik a zöldség-gyümölcsellátás, és valamelyest javult a diétás étkeztetést igénylők helyzete is.

Azt, hogy a közétkeztetésben valóban megfelelő alapanyagokból, kevesebb só, cukor, zsír felhasználásával főznek-e, a népegészségügyi szakigazgatási szervek ellenőrzik majd. Arra is ügyelnek majd, milyen nyersanyagokat használtak fel, van-e adagolási útmutató, továbbá laboratóriumi vizsgálatra is számítani lehet - ismertette.

A gyerekek ízlése rendkívüli módon formálható - mondta a szakember, és feleslegesek azok a riogatások, hogy eltűnik a tányérról a rántott hús. Szemléletváltásra van szükség, hiszen a rendelettervezet elsődleges célja, hogy a felnövekvő generációk egészségesek legyenek - hangsúlyozta.

Hozzátette: nemzetközi adatok igazolják, hogy a helyes, minőségi étrenddel összefüggésben javul a gyerekek teljesítménye, csökken a hiányzás, és megfigyelhető az a trend is, hogy egyre többen választják a közétkeztetést, ha az a gyerek fejlődését mindenben kielégíti.

Martos Éva úgy vélte, nem biztos, hogy a megreformált közétkeztetés drágább is lesz, hiszen drága alapanyagból is lehet íztelen, rossz ételt készíteni és fordítva. A közétkeztetésnek vannak rejtett tartalékai, utalt az Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenyre.

A közétkeztetésben 1,2 millió gyermek vesz részt a bölcsődétől a középiskoláig, ezen kívül ebbe a kategóriába tartozik a kórházi étkeztetés, a szociális intézményekben élők és az egész napos szociális ellátásban részesülők, valamint az állami, önkormányzati táborokban pihenők étkezése is.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére