Jelenlegi hely

Mikulásváró Kiskalász koncert a XIII. pécsi Adventi Kézműves és Mesevásáron

Időpont: 2024. december 6. (péntek) 17.00
Helyszín: Pécs, Széchenyi tér
A gyerekek a Kiskalász zenekarral várhatják a Mikulás érkezését.

 

December 6-án 17 órakor a Széchenyi téren a XIII. pécsi Adventi Kézműves és Mesevásáron koncertet ad a Kiskalász zenekar.

A várakozás idejére mi is lenne a legjobb időtöltés, mint a közös éneklés, zenélés, játék, amelyek segítenek jó hangulatban eltölteni a várakozás idejét.Együtt énekelhetjük a téli dalokat, képzeletben bár, de szánkózhatunk ,hóembert építhetünk, madarakat etethetünk, Sün Sámuel is barátra talál és reméljük a Mikulás is megérkezik a koncert végére. Természetesen, mint ahogy a Kiskalász koncerteken megszokott, a közönség kedvenc dalai sem maradhatnak ki az előadásból. Így például tekereghetünk mint a palacsinta, elutazhatunk Hepehupa városába és táncolhatunk a Százlábúval is.

A Kiskalász zenekar 2024-ben ünnepli 15 éves évfordulóját! Azóta sok minden változott körülöttünk, de az igény a színvonalas zenére reméljük nem. Az első „rajongóink” közül vannak, akik már szülők lettek azóta és csak remélni tudjuk, hogy az Ő gyerekeik is Kiskalászt hallgatnak!

Az együttes tagjai maguk is rutinos szülők, akik tudják, mennyire fontos a gyerekekkel együtt eltöltött  idő, ezért  közös játékkal, utánzással, interaktivitással és humorral felejthetetlen élménnyé varázsolják a koncertjeiket nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is.

A komplett pécsi adventi programról információk ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére