Jelenlegi hely

Tizenötször szült császármetszéssel egy berettyóújfalui asszony

Tizenötödik gyermekét hozta világra egy asszony a debreceni szülészeti klinikán: a szakirodalomban is példanélküli módon minden kisbabája császármetszéssel született - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.

 

A hat kisfiú mellé kilencedik kislányként érkezett a Frank családba március 31-én a kis Rebeka 46 centiméterrel és 2680 gramm súllyal. A baba a 35. terhességi héten született, így jelenleg inkubátorban erősödik. A Berettyóújfaluban élő nagycsaládban minden gyerek császármetszéssel jött világra, így esetük orvosi szempontból is rendkívül különleges - mondta el Póka Róbert egyetemi tanár, aki az asszony gyermekét világra segítette.

A harminc éve praktizáló professzor sem találkozott még ilyen nagyszámú, szövődménymentes császármetszéssel záruló szüléssel pályája során. A szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatója szakmailag és emberileg is különleges teljesítménynek tartja az asszony példáját.

A korábban angoltanárként dolgozó édesanya 28 évesen szülte meg első gyermekét, aztán minden évben újabb taggal gyarapodott a család, egy esztendőben pedig kétszer is részük volt gyermekáldásban. Katalin szerencsének érzi magát, mert ugyan nappal folyamatos, két embert igénylő műszakot jelent a tizenöt csemete ellátása, de az éjszakákat végigalusszák a gyerekek.

Méhészként dolgozó férjére és a nagymamára is mindenben számíthat, s a nagyobb gyerekek is segítenek ellátni a kisebbeket. A boldog anyuka egykeként nőtt fel, így sosem gondolta, hogy ilyen nagy családja lesz majd - adta hírül az egyetemi sajtóiroda.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére