Jelenlegi hely

Tamás Éva Játéktára művészeti táborok, Játéktár színjátszó tábor

Időpont: 2025. július 21-25. 

Helyszín: Pécs, napközis

Korosztály: 7-14 éves korig

 

Tamás Éva Játéktára zenekar Pécs emblematikus gyermekeknek játszó formációja 2025-ben ünnepli megalakulásának 18. évfordulóját.  A "nagykorúvá" váló zenekarunk tevékenysége sosem önmagában a gyerekek, családok szórakoztatása. Informatív, tematikus műsorainkkal egyszerre nyújtunk közösségi élményt, játékot és tanulást. Születéstől egészen fiatal felnőtt korig öleljük magunkhoz a gyerekeket koncertjeinken, foglalkozásainkon, színházi előadásainkon, zeneovi és színjátszó táborainkban, valamint utánpótlás nevelő Önálló Élet művészeti táborunkban.

A családok számára egyre nehezebb megoldani a gyermekek értékes nyári időtöltését. A mi táboraink méltán népszerűek, van 10 éve visszatérő gyermekünk és minden évben jönnek új érdeklődők is. Szeretettel ajánljuk a gyerekek számára művészeti, személyiség és sok más területet is fejlesztő közösségi élményeinket.

Színjátszó tábor, napközis, Pécs: Ajánljuk azoknak, akik évek óta táboroznak velünk, de ottalvósba még nem jönnének. Akik még nem táboroztak velünk, de betöltötték a 7 évet, szeretik a színházat, a zenét, szívesen kipróbálják magukat. Volt zeneovisoknak, akik még sosem táboroztak, nálunk garantáltan jó lesz az első élményük, ha a teherbírásuk már alakulgat. Mindent megteszünk azért, hogy hatalmas sikerélménnyel, jó érzésekkel távozzanak, várva a következő lehetőséget.

Jelentkezés itt!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére